Elfogadták az ENSZ költségvetését

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Közgyűlése elfogadta a világszervezet következő két évre szóló, több mint 4 milliárd dolláros költségvetését. Az Egyesült Államok azonban a tervezet jóváhagyása ellen szavazott.
Vágólapra másolva!

A maratoni vitákat követően az ENSZ New York-i székházában szombaton tartott szavazáson a 192 ENSZ-tagország közül 141 adta áldását a 2008-2009-re szóló, 4,17 milliárd dolláros költségvetésre, amely az előzőhöz képest fél százalékkal, 4,17 milliárd dollárra növeli a világszervezet kiadásait.

Az Egyesült Államok a büdzsé elfogadása ellen szavazott, mert annak egyik fejezete 6,7 millió dollárt irányzott elő az ENSZ által 2001-ben a dél-afrikai Durbanben szervezett rasszizmus elleni értekezlet folytatására. Washington és Izrael küldöttei kivonultak a szóban forgó konferenciáról, arra hivatkozva, hogy az értekezleten folytatott viták résztvevői gyűlölködő hangnemet ütöttek meg a zsidó állammal szemben.

Amerikai ENSZ-diplomaták az elmúlt napokban kifogásolták azt is, hogy a költségvetésben 25 százalékkal növelték az ENSZ igazgatási célú kiadásait.

A világ országai közül Egyesült Államok fizet be a legtöbbet a világszervezet költségvetésébe, Washington az ENSZ bevételeinek 22 százalékát biztosítja.