Minden ötödik autókereskedő tönkremehet

Vágólapra másolva!
Rossz év volt 2007, de nem lesz jobb 2008 sem - véli az autóforgalmazók többsége. Az eladások csökkennek, a visszaadott, lízingelt autók száma nem apad. Várhatóan egyre több szalon lesz kénytelen lehúzni a rolót - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A szűkülő piac ellenére is növekvő árak és költségek sújtják a vevőket és eladókat is - utóbbiak helyzetét nehezítik a csökkenő árrések. Az előrejelzések szerint a másfél ezer hazai márkakereskedés közül minden negyedik kerülhet csődközeli helyzetbe, mert a beruházási hiteleket a forgalomtól függetlenül törleszteni kell - ahogy a részletre vásárolt autót is.

Tavaly kiszámíthatatlan és hektikus éve volt a hazai autópiacnak. Október végéig úgy tűnt, hogy erősebb lesz 2007 az előző évnél, ám a november és a december lehűtötte a reményeket. Igaz, a korábbi év végi hajrákat is inkább csak a bejelentett adóváltozások miatt előre hozott vásárlások generálták. Tavaly pedig ez elmaradt, sőt a tartós bérletre vonatkozó áfaszabály módosulása is inkább késlelteti, 2008-ra tolja át a nagyobb cégek flottavásárlásait, ám ez legfeljebb 700-800 autót jelent.

A hitelre vásárolt autóknál egyre több a csúszás a részletfizetéseknél, a tartozók többsége magánszemély, de már a kis- és középvállalkozók is késedelmesen törlesztenek. Az előző évhez hasonlóan 2007-ben is több tízezer fizetésképtelen ügyféltől vettek vissza autót a bankok, lízingcégek a futamidő lejárta előtt. A kisebb önerő miatt egyre nagyobb a kockázat, hiszen a hitelre vásárlók három év alatt nem törlesztik a tőkerészt, vagyis még nagyobb összeggel tartoznak, mint amennyit az autó ér. Különösen az olyan konstrukcióknál nagy a veszély, amelyekben 10 százalékos előleggel is megelégednek, és az első évben csökkentett törlesztőrészletet ígérnek a kereskedők. Az autó nem jó befektetés, és jobban kopik, mint ahogy a tartozás, a hosszabb futamidejűek esetében már lehet hogy roncstelepen van a kocsi, amelynek részleteit még törleszti, vagy csak törlesztenie kellene tulajdonosának.