Inflációs rekord az euróövezetben

Vágólapra másolva!
Decemberben átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az euróövezetben, mint 2006 decemberben, jelentette előzetes becslésként az Európai Unió (EU) statisztikai hivatala pénteken.
Vágólapra másolva!

Az euróövezetben novemberben átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és akkor is 3,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A tizenkét havi infláció hat és fél éve a leggyorsabb, de ezzel szemben az Európai Központi Bank (EKB) tehetetlen, mert az inflációt nem növekvő kereslet, hanem az energia és az élelmiszerek rendkívüli drágulása táplálja. A lakossági fogyasztás növekedése immár krónikusan nagyon szerény az euróövezetben, 2007-ben még a 2006-beli ütemtől is elmarad, miközben a gazdasági növekedés viszonylag erős.

Októberben 2,6 százalékos, szeptemberben 2,1 százalékos, előtte, 2006 szeptembertől tavaly augusztusig, végig az EKB kamatpolitikája számára irányadó, legföljebb 2 százalék alatt volt a tizenkét havi fogyasztói áremelkedés az euróövezetben.

A felmérésben legnagyobb súllyal szereplő Németországban decemberben szintén 3,1 százalékos volt a tizenkét havi infláció. Utoljára 1994-ben mértek Németországban 2 százalék fölötti évi átlagos inflációt.

Az egész EU-ban novemberben, átlagosan szintén 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és ugyancsak 3,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly novemberben.

Az Európai Központi Bank (EKB) legutóbb változatlanul, 4,00 százalékon hagyta az irányadó kamatot, egyszersmind rontotta előrejelzését az euróövezet gazdasági növekedésére. A legújabb inflációs adatok pedig megerősítik azt a várakozást, hogy kamatcsökkentés sem lehetséges. Az EKB két tűz közé került, egyelőre mozdulatlanságra van ítélve.

Idén az EKB az infláció fokozatos enyhülésére számít.

A bank legutóbb június elején szigorított, a lassan két éve tartó ciklusban megszokott negyed százalékponttal 4 százalékra, hatéves csúcsra. A 2005 decemberében kezdett szigorítási ciklusban a júniusi a nyolcadik negyed százalékpontos emelés volt.