Egykulcsos adót is fontolgat a kormány

Vágólapra másolva!
Messze még a megegyezés a 2009-től életbe lépő adójogszabály-változások kapcsán: már a jövő évi mozgástérről is igen eltérő az MSZP és az SZDSZ véleménye - tudta meg a Világgazdaság. A szocialisták szerint összességében 200-250 milliárd forintot, a liberálisok szerint akár 500-600 milliárd forintot lehetne adó- és járulékcsökkentésre fordítani 2009-től.
Vágólapra másolva!

Jelenleg négy változat van versenyben az adó- és járulékterhek csökkentésére: áfaemelés és 8-10 százalékos járulékcsökkentés; a járulékok beemelése a jövedelemadó alapjába; a vállalkozások támogatása adókedvezményekkel, egyszerűsítésekkel; egykulcsos adó.

Nagyobb mozgástér

A várakozásoknál jóval kedvezőbb 2007-es költségvetési adatok bátrabbá teheti a kormánytagokat. Az államháztartás pénzforgalmi szemléletű, önkormányzatok nélkül számított tavalyi hiánya a várakozásoknál 377 milliárd forinttal kedvezőbb egyenleget takar. Igaz, közel 90 milliárd forintnyi megtakarítás arra vezethető vissza, hogy a kormány még 2006-ban átvállalt egy eredetileg 2007-re tervezett autópálya-adósságot, és a kamatteher is több mint százmilliárd forinttal alacsonyabb lett. Ugyanakkor a kabinet - részben jogszabályi kötelezettségeknek eleget téve - mintegy 190 milliárd forintot költött el soron kívül a terven felüli bevételekből. Tavaly tehát közel 500 milliárd forinttal gazdálkodhatott szabadon a kormány.

A költségvetési törvény szerint idén további 180,3 milliárd forinttal kell csökkenteni a költségvetés hiányát, vagyis az 5,5 százalék körüli 2007-es eredményszemléletű deficitet 4,0 százalékra kell lefaragni. A tavalyi büdzsében szerepeltek olyan egyszeri tételek - egyebek mellett a Gripen-gépek beszerzése -, amelyek összege megközelíti a GDP 1,5 százalékát. Az államadósság kamattérítése jó eséllyel idén is alacsonyabb lesz a terveknél. Év elején számos szigorítás lépett életbe az adózás terén, tehát idén is jelentősen nőhetnek az adóbevételek. Maga a kormány is 7-8 százalékos emelkedéssel számol ezen a területen.

A kabinet hivatalos véleménye szerint csak a gazdaság fehéredéséből származó bevételi többletek egy részét lehet az adó- és járulékteher csökkentésére fordítani, ám hogy ez pontosan mekkora összeg volt tavaly és mekkora lehet az idén, egyelőre csak megbecsülni lehet. Az e bevételek auditálására hivatott háromtagú bizottság két-három héten belül készíti el első jelentését - közölte a lap kérdésére Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, a "hármak" egyike. Gyakori érv a pénzügyi tárcánál, hogy az adóteher csak a konvergenciaprogram által meghatározott ütemben csökkenhet. Márpedig ebben a 2008-as 39 százalék helyett 2009-re 38,3 szerepel, ez 190 milliárd forintos tehercsökkenést vetít előre.