Újabb rekordon Kína kereskedelmi többlete

Vágólapra másolva!
Csaknem másfélszeresével bővült 2006-hoz képest Kína tavalyi kereskedelmi többlete - a növkedés üteme azonban lassul. Nem úgy a gazdasági növekedésé, amely az előző évek átlagát is meghaladta.
Vágólapra másolva!

Kína külkereskedelmi többlete decemberben 22,69 milliárd dollár volt, ezzel a tavalyi egész évi többlet 262,2 milliárd dollárt ért el. Ez új rekord, és 47,7 százalékkal több a 2006-os, 177,47 milliárd dolláros többletnél - jelentették a kínai vámhatóságnál pénteken. A kínai kivitel 25,7 százalékkal, a behozatal 20,8 százalékkal bővült tavaly.

Az új rekorddöntés közben a kínai külkereskedelem többletének növekedése a tavalyi év folyamán fokozatosan csökkent: a tavalyi első félévben a 112,5 milliárd dolláros többlet még 83 százalékkal haladta meg a 2006-os első félévit, miközben az export az első félév átlagában 27,6 százalékkal, az import 18,2 százalékkal nőtt.

A kivitel növekedésének lassulásából azonban elemzők még nem mernek a kínai gazdasági növekedés számottevőbb lassulására következtetni, mert Kínában most már a hazai, lakossági fogyasztásnak mind nagyobb a szerepe a növekedés forrásai között, ami látszik az import bővülésének gyorsulásán is.

Kína külkereskedelmi többlete évek óta lassuló ütemben nő: a 2006-os 177,47 milliárd dollár - az előző rekord - 74 százalékkal volt több a 2005-ös 102 milliárdnál, amely háromszor nagyobb volt a 2004-esnél. 2001-ben még csak 22,5 milliárd dollár volt a többlet.

A WTO tagság öt éve alatt a kínai külkereskedelem értéke évi 509,7 milliárd dollárról tavalyra 2,176 billió dollárra nőtt. A többlet annak ellenére növekedett, hogy 2001 óta az iparcikkek átlagos behozatali vámja 9,5 százalékra csökkent 14,8 százalékról, a mezőgazdasági cikkeké 15,4 százalékra 23,2 százalékról. Megszüntettek több mint hétszáz más kereskedelmi szabályozást is.

A kínai központi bank decemberben 0,18 százalékponttal - a szokásos 0,27 százalékpontnál kevésbé - emelte irányadó kamatát. Tavaly, azaz 2007-ben hatszor szigorított, de a 2006 áprilisában kezdett szigorítási ciklus eddigi intézkedései még nem látszanak elegendőnek az infláció és a túlhevült beruházási ütem fékezésére.

A kínai kormány 8 százalékos gazdasági növekedést célzott meg eredetileg a tavalyi, azaz 2007-es évre, és ehhez kezdeményezi a hitelnövekedés további korlátozását - mondta a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao a kínai parlament tavaly márciusban rendezett, tavaszi ülésszakán.

Ehhez képest Kína hazai összterméke minden bizonnyal 11,5 százalékkal bővült tavaly, azaz 2007-ben - közölték a kínai statisztikai hivatalban előzetes becslésként december végén. Ezzel ötödik éve tartott a kétszámjegyű százalékos GDP-növekedés. 2005-ben 10,4 százalékkal, 2004-ben 10,1 százalékkal, 2003-ban 10,0 százalékkal, 2002-ben 9,1 százalékkal nőtt a kínai gazdaság.