Vágólapra másolva!
Több százezer cégnek kell június végéig bejelentenie a cégbíróságokon - az egyéni vállalkozóknak az önkormányzatoknál - a januártől élő új szakmai kódszámokat. A hivatalok azonban nincsenek felkészülve ekkora rohamra - derül ki a csütörtöki Népszabadságból.
Vágólapra másolva!

A héten többször is lebénult a Központi Statisztikai Hivatal honlapja, miután közzétették rajta a vállalkozások tevékenységi köreit jelölő új statisztikai kódrendszert. Máris több tízezren próbálják kisilabizálni, hogy tevékenységük alapján mi a vállalkozásuk új statisztikai számjele, amit a többségnek július elsejéig be kell jelentenie a cégbíróságokon.

A régi, 2003-as tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerét (TEÁOR 03) január elsején felváltó 08-as TEÁOR-rendszerben ugyanis kevés az átfedés. Bizonyos tevékenységeket új nemzetgazdasági ágazatokba soroltak, vagy éppen több tevékenységbe bontottak, így a hazai vállalkozások cégbírósági papírokon szereplő tevékenységeinek túlnyomó többségét a hivatalos szervezetek nem tudják automatikusan "lefordítani" az új TEÁOR-számokra.

Így viszont az átállásról szóló, augusztus végén született igazságügyi és rendészeti minisztériumi (IRM) rendelet szerint július elsejéig kinek-kinek magának kell bejelentenie a változást a bíróságokon -, illetve egyéni vállalkozóknak az önkormányzatoknál. Az érintett ügyfélszolgálatok szerint azonban ez jóformán teljesíthetetlen kötelezettségeket ró rájuk, mivel a hatalmas többletmunkát az eddig is rendelkezésre álló keretből kell megoldaniuk.

Az átállásra azért volt szükség, mert egy 2006 végi uniós jogszabály a tagországok számára kötelezővé tette a TEÁOR 08 alapjául szolgáló statisztikai rendszer bevezetését. A korábbi statisztikai kódrendszer felett eljárt az idő.