Jól teljesítettek a fürdők és a BKV

Vágólapra másolva!
Mintegy 700 millió forint körüli lett a Budapest Gyógyfürdői Zrt. elmúlt évi eredménye - jelentette ki Ferenci Tibor vezérigazgató a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottságának ülésén.Ugyanakkor a hiány ellenére jól teljesített a BKV is.
Vágólapra másolva!

A vezérigazgató tájékoztatása szerint a pozitív szaldó a Kemenes utcai ingatlanok decemberi eladásának köszönhető. A bizottság által meghatározott árnál 30 százalékkal többet, 2,4 milliárd forintot fizet jövő hétig a vevő - tette hozzá.

Ferenci Tibor kitért arra is, hogy évtizedek óta meglévő kiskapukat bezárva szigorítják a fürdők beléptető rendszerét, illetve ennek ellenőrzését. A cégnek vélhetően jelentős veszteségeket okozó tetten ért trükközőket elbocsátották, mások ellen rendőrségi feljelentést tettek. A vélhetően visszaélés-gyanús esetek között említette azt, amikor a jegyváltást követően két óra múlva is még százas nagyságú belépés volt az adott jegyekkel.

Volt olyan eset is, amikor egy dolgozói belépővel egy hónap alatt 3.500 belépés történt. Munkajogilag ez utóbbi esetben nem tudtak eljárni, ezért a rendőrséghez fordultak - jegyezte meg.

A fürdőcéghez hasonlóan, csak a kormánypártok fogadták el a BKV elmúlt évi első féléves beszámolóját és üzleti tervének módosítását. Tóth Norbert gazdasági vezérigazgató-helyettes az ellenzéki kérdésekre közölte, hogy a cég átalakítási, stabilizációs programja még nem zárult le.

Az eddigi átalakításoknak köszönhetően idén 11 milliárd forinttal lesz jobb a cég eredménye, mintha nem történt volna meg a stabilizáció. Hozzátette, hogy a múlt év végével ezerrel kevesebb dolgozója van a cégnek mint egy évvel korábban. Járművezetőket azonban nem érintett az elbocsátás - jegyezte meg.