Külföldi befektetők segítik a Citigroupot

Vágólapra másolva!
A jelek szerint nincs nagy baj a legnagyobb amerikai bankcsoportnál, a Citigroupnál: alighogy pénzt kap külföldi befektetőktől, átsegítendő a nem elsőrendű jelzálogpapírokkal űzött spekuláció okozta nehézségeken, máris költi.
Vágólapra másolva!

A vállalat bejelentette az egyik legnagyobb japán értékforgalmazó, a Nikko Cordial maradék 32 százaléka megvásárlásának végső feltételeit: a Citigroup 4,6 milliárd dollárt fizet a Nikko Cordial még nem nála volt részéért, részvénycserés ügyletben. Igaz, emelnie kellett az ügyletbe bevont saját részvények mennyiségét, mert a vétel tavaly októberi bejelentése óta a Citigroup 40 százalékkal olcsóbbodott a tőzsdén.

A Citigroup kedden 9,83 milliárd dolláros adó utáni veszteséget jelentett a tavalyi utolsó negyedévről, a nem elsőrendű jelzálogpapírok 18,1 milliárd dolláros értékleírása miatt. Ez volt az első negyedévi vesztesége 1998 óta, mióta jelenlegi formájában megalakult.

A bedőlt amerikai jelzálog-spekulációtól eltekintve viszont rekord eredményeket ért el a nemzetközi lakossági üzletágban, az értékforgalmazásban és a világméretű vagyonkezelésben. Egész évben így is 3,617 milliárd dollár adózott eredménye maradt, jóllehet ez 83 százalékkal kevesebb a 2006-os 21,538 milliárdnál.

Szintén kedden jelentették be, hogy újabb tőkeemelés keretében a Citigroup eladott magából 7,8 százalékot részint egy nemzetközi befektetőcsoportnak - benne egyebek közt a szingapúri és a kuvaiti kormány befektetési alapjaival és egy szaúd-arábiai herceg pénzalapjával -, részint kisbefektetőknek. A nemzetközi csoport 12,4 milliárd dollárt, a kisbefektetők összesen 2 milliárd dollárt adtak az elsőbbségi Citigroup-részvényekre váltható kötvényekért.

November végén készült el az előző megállapodás arról, hogy Abu Dzabi olajsejkség állami befektetési alapja 4,9 százalékot vásárol a Citigroupból 7,5 milliárd dollárért, a "nem elsőrendű válság" okozta értékvesztések részleges áthidalására.