Ráfizetéses a csirketartás

Vágólapra másolva!
Az úgynevezett állatjóléti támogatás ütemes, negyedévenkénti kifizetését kérték a kormánytól az ágazat képviselői hétfőn Budapesten, a Baromfi Termék Tanács (BTT) rendkívüli elnökségi ülésén.
Vágólapra másolva!

Az idei évre járó 4 milliárd forint ütemes, előre tervezhető kifizetése azért volna fontos még az idén, szemben a kormány által tervezett jövő év elejei kifizetéssel, mert a tenyésztők addig anyagilag ellehetetlenülnek - mondta Bárány László, a testület elnöke. A szakértői számítások szerint a baromfitartók a csirketartásra már jelenleg is ráfizetnek. Egy kilogramm csirkéért a felvásárlók átlagosan 225 forintot fizetnek, míg az előállítás költsége 240 forint vagy azt meghaladó összeg kilónkét. Így a ráfizetés kilogrammonként 15-20 forint.

A BBT elnöksége kérte az agrárkormányzatot, hogy az ágazat működőképességének fenntartása érdekében vizsgálja felül a korábban hozott döntéseket. Azokat úgy változtassa meg, hogy biztosítható legyen az ágazat finanszírozása. Amennyiben a BTT által kért döntések elmaradnak, a közeljövőben számos baromfitartó vállalkozás mehet csődbe.

Bárány László szerint az ágazatban tevékenykedő vállalkozások jelenleg mintegy 42-45 ezer embernek adnak munkát. Az állam pedig minden foglalkoztatott után átlagosan mintegy egymillió forint éves befizetést könyvelhet el.