London 3 százalék alatti dollárkamatot vár

Vágólapra másolva!
Még ebben a hónapban és az első negyedév későbbi szakaszában is további, "példátlanul" agresszív kamatcsökkentést és nemsokára 3 százalék alatti kamatot várnak az amerikai jegybanktól londoni befektetési házak.
Vágólapra másolva!

Egyikük szerdai elemzésében forinterősítő célú retorikának minősítette, hogy a magyar jegybank kamatdöntő ülésén felmerült a kamatemelés, mások ugyanakkor valós lehetőségként számolnak az Magyar Nemzeti Bank szigorító lépésével.

A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege által befektetőknek összeállított napi felzárkózó piaci helyzetelemzések szerdai kiadása szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) előző napi, 0,75 százalékpontos kamatcsökkentése azt jelzi, hogy a Fed "mind erősebben érzi a recessziós kockázatot, és a fejlemények elébe akar kerülni".

A soron kívüli csökkentést kísérő Fed-nyilatkozat megemlíti, hogy "figyelemre méltó lefelé ható kockázatok terhelik a növekedést".

A JP Morgan londoni elemzői ennek alapján a pénzügypolitikai testület (FOMC) jövő heti hivatalos ülésétől további agresszív, fél százalékpontos csökkentést várnak, és azzal számolnak, hogy márciusban lesz még egy negyed százalékpontos csökkentés, amely után 2,75 százalék lenne a Fed irányadó napikamatcélja.

Az elemzés szerint ha a FOMC a jövő heti hivatalos ülésen valóban végrehajt egy újabb, 0,5 százalékpontos enyhítést, akkor két hét alatt 1,25 százalékponttal csökkenne az amerikai irányadó szövetségi kamat. Ez példátlan lenne, de precedens nélküli volt az egy menetben végrehajtott 0,75 százalékos csökkentés is, és most mégis megtörtént. Most már egyértelmű, hogy a Ben Bernanke vezette Fed "nem érzi kötelezőnek a régi szabálykönyv alkalmazását", áll az elemzésben.

Egy másik nagy londoni befektetési csoport, a Barclays Capital még agresszívabb amerikai kamat-előrejelzést adott szerdai elemzésében. Ez a ház is további fél százalékpontos csökkentést vár a január végi FOMC-üléstől, de szerinte a Fed pénzügypolitikai testülete márciusban is ugyanekkora kamatcsökkentést hajt végre, 2,50 százalékra süllyesztve az alapkamatot. A Barclays Capital szerint utána a Fed irányadó kamata az év végéig ezen a szinten marad.

Az elemzés hozzáteszi ugyanakkor, hogy a Barclays Capital szerint a tőkepiaci mozgások határozzák meg a legnagyobb mértékben a Fed jövő heti döntését. Ha a részvénypiaci hangulat markánsan javulna a FOMC-ülésig, akkor a testület esetleg beéri egy negyed százalékpontos csökkentéssel, de további meredek árfolyamzuhanás esetén még egy 0,75 százalékpontos kamatcsökkentés is lehetséges, áll az előrejelzésben.

Az alapeseti prognózisban szereplő fél százalékpontos jövő heti Fed-kamatcsökkentés abból a feltételezésből indul ki, hogy addig a piaci helyzet nem javul érdemben, de az árfolyamesések üteme nem is erősödik, áll a Barclays Capital szerdai londoni előrejelzésében.

A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő Londonban kiadott napi amerikai hitelfolyamat-elemzéseinek szerdai összeállítása szerint is újabb fél százalékpontos kamatcsökkentés várható a Fed monetáris testületének jövő heti ülésén.

A Moody's szerint a Federal Reserve "valós és képzelt" piaci pánikok ellen lépett fel, és a 0,75 százalékpontos előző napi kamatcsökkentés jelzi, hogy a jegybank ezúttal kész erőteljesen reagálni a növekvő gazdasági bizonytalanságokra.

A hitelminősítő megjegyzi: a Fed megkésett reakciója az amerikai gazdaság 2000-ben tapasztalt lassulására hozzájárult a 2001-es recesszió kialakulásához, és annak idején a költségvetési ösztönzés teljes hiánya is rontott a helyzeten.

A Moody's azonban most is valószínűnek tartja az amerikai gazdaság visszaesését: a ház számításai szerint a jelenleg rendelkezésre álló makroadatok arra mutatnak, hogy az amerikai GDP-érték az idei első negyedévben, éves szintre átszámolva 0,5-1,0 százalék közötti ütemben fog csökkenni reálértéken.

A Fed agresszív lépése a londoni elemzői közösséget is meglepte. A londoni konszenzus e hétig az volt, hogy az amerikai alapkamat az idei első negyedév végére csökken a most elért 3,50 százalékra, és az idei első enyhítés a FOMC január végi ülésén lesz, akkor is csak fél százalékpontnyi.