Csődbiztos reklám tarol az utazási piacon

Vágólapra másolva!
Ismét hangos a hazai utazási piac. Ezúttal az egyik internetes utazási iroda a travia.hu keverte fel az állóvizet azzal, hogy úgy reklámozza az útjait, hogy ha csődbe menne, akkor 120 százalékos garanciával fizet a hoppon maradt utasoknak. A céget a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) feljelentette tisztességtelen versenymagatartás miatt. A GVH úgy tűnik, nem vizsgálódik az ügyben. A MUISZ-nak így a polgári peres út marad, de a szervezet mégsem él vele.
Vágólapra másolva!

Az travia.hu online utazásszervező honlapján található hirdetés azt a látszatot kelti, mintha csak és kizárólag ez az iroda adna garanciát az utazóknak. Így mással ne utazzanak, hiszen nem kapnak 120 százalékos garanciát, ha csődbe mennek - mondta az [origo]-nak, Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke felháborodva. Figyelemfelkeltő, de rettenetesen furcsa, hogy miközben riogatja az utasokat a saját malmára, szeretné hajtani a vizet a travia.hu - érvelt a szakmai szervezet elnöke.

Molnár Gabriella szerint nem normális, hogy egy olyan statisztikára hivatkozik az iroda, amelyikről nincs a szervezetnek tudomása és nem is hivatalos. Azt állítják a kifogásolt hirdetésben:" 2007-ben 3814 magyar turista járt pórul, vesztette el pénzét és vált rémálommá az álomutazása."

Tény tavaly tönkre ment többek között az egyik ismert cég a Bella Tours, de a csőd után, ha hónapokkal is kárpótolták az utasokat a letett vagyoni biztosítékból. Molnár Gabiella az origo kérdésére azt is elismerte, hogy soha nem számolta ki senki egy év alatt hány utas járt pórul és arról se készítettek felmérést mennyire voltak elégedettek a kárpótlással.

A szakmai szervezet elnöke szerint a travia hu stílusa sérti a versenyjogot és a többi utazási irodát ezért is fordult panasszal a GVH-hoz. Amennyiben a Versenyhivatal nem indít vizsgálatot, és nem bünteti meg a céget, nem indítanak pert polgári úton, mert nem akarják bíróságra vinni az ügyet.

A Gazdasági Versenyhivatal egyelőre azt vizsgálja, hogy érdemes-e egyáltalán vizsgálatot indítani - közölte az origo-val Mihalovits András a GVH szóvivője. Ha vizsgálat indul az ügyben 90 nap múlva lehet számítania határozatra, ha nem akkor a szervezet polgári peres útra terelheti az ügyet, de a Magyar Reklámszövetséghez is fordulhat.

Ha egy cég csődöt jelent hónapokig lehet várni az álom útra

A Magyar Reklámszövetség csak egy állásfoglalást hozhat, nem büntethet akármennyire is negatív egy reklám - magyarázta a szerevezet főtitkára. Markovich Réka szerint ezeknek az állásfoglalásoknak a fogyasztókra nézve mégis jó hatása van, ha elmarasztaló azonnal tovább mennek a fogyasztóvédelemhez jogorvoslatért. Hasonló módon büntették meg tavaly ugyanis a Zala Baromfi bomba csirke reklámát is.

Szabó Zsolt, a Travia.hu Kft. ügyvezető igazgatója az [origo]-nak elmondta, hogy nem gondolta volna, hogy ekkora szakmai felhördülést okoz a cége a reklámjával. Sajnálja, hogy a MUISZ, egy mondva-csinált versenyhivatali ügy álcája mögé bújva, nevét és befolyását adja egy konkurencia harchoz. Az ügyvezető igazgató szerint nem vezettek félre senkit és nem is állítják azt, hogy csak és kizárólag ők a legmegbízhatóbbak a hazai piacon. Igaz ugyan, hogy a honlapon konkrétan közölték, hogy a csődök miatt 120 százalékos garanciát fizetnek a hoppon maradt utasoknak.

De Molnár Gabriella vádjai ellenére nem állítja, hogy bármelyik iroda is csődbe menne akár az idén vagy a közeljövőben és nem vállal garanciát az ilyen esetekre. Sőt hangsúlyozza, hogy saját partnerei megbízhatóak. A kifogásolt adat a tavaly pórul járt utasokról pedig saját számítása, hiszen se a gazdasági tárca se a MUISZ nem készít statisztikát erről. Holott nagyon sok olyan utas van, aki a repülőtéren tudja meg, hogy el sem utazhat és hónapokig él bizonytalanságban várva a kárpótlást.

A Travia.hu Idegenforgalmi Szolgáltató Kft. forgalma tavaly 120 millió forint volt. A céget 2004-ben alapították, tulajdonosa Szabó Zsolt és Varga Balázs. A társaság több mint 100 weboldalt üzemeltet, köztük a www.fapados.hu online repülőjegy-értékesítő honlapot is, amelynek naponta csaknem ezer látogatója van.