Olcsó cd-lemezt vesznek a magyarok

Vágólapra másolva!
Tovább tart a műsoros zenei cd-lemezek mélyrepülése: tavaly értékben hét százalékkal esett vissza a forgalom, úgy, hogy közben a darabszámot tekintve növekedett az eladás. A trend mögött nemcsak az illegális letöltési csatornák állnak, a fogyasztók előszeretettel veszik az olcsó, ezer-kétezer forintos kiadványokat - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Erőteljesen lobbiznak a zenei kiadók az Oktatási és Kulturális Minisztériumnál, illetve most már a Miniszterelnöki Hivatalnál is az illegális zeneletöltések elleni szabályozás miatt - tudtuk meg Musinger Ágnestől, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének (Mahasz) ügyvezető igazgatójától.

Szerinte a francia kiadók példáját kellene követni, nekik ugyanis sikerült felkelteniük a politika legfelsőbb szintjének érdeklődését is. A politika bevonása a kiadók szemszögéből érthető, tavaly is folytatódott a hanghordozók eladásának értékbeli csökkenése, az adatok szerint ez hét százalék volt itthon. Ám meglepő, hogy az eladott mennyiség hat százalékkal növekedett - értékelte a tavalyi évet Musinger Ágnes. Vagyis a csökkenés mögött nemcsak az illegális letöltések erősödése húzódik meg.

A tavalyi visszaesés az utóbbi évek tendenciájához illeszkedik (jellemző az egy számjegyű csökkenés, a lemezpiac összvolumene mintegy 5,5 milliárd forint volt 2006-ban), ugyanakkor Musinger Ágnes szerint ezt nem lehet a cd-lemezek magas árára fogni, mert a neves előadók által kiadott hanghordozók ára is 30-50 százalékkal csökkent.

A hipermarketekben rengeteg olcsó, 1000 forint alatti lemez kapható, ezek pedig az egyik legkeresettebb terméknek számítanak Magyarországon (jellemzően magyar és külföldi előadók régebbi albumai, különféle sorozatokba rendezve). A piaci helyzetet jól példázzák az EMI Music Hungary tavalyi adatai: az eladott darabszám nem csökkent, miközben a cd-k átlagára 2000 forint alá esett. Egy évvel korábban ugyanakkor 15 százalékos növekedést könyvelhetett el a cég, elsősorban a 990 forintért kapható, a régebbi magyar lemezeket tartalmazó sorozatnak köszönhetően, amelyből fél év alatt 200 ezer darab fogyott - tudtuk meg Szekeres Judittól, az EMI Music Hungary igazgatójától. Tavaly ehhez képest a legnagyobb sikert hozó Szinetár-Berecki-musicallemez 30 ezer példányban kelt el. (Szekeres Judit szerint egyébként a mulatós zene csillagának leáldozása után most néhány évig a musical lesz a legkeresettebb Magyarországon.)

A Sony BMG ugyan nem érzékelt visszaesést, de a leértékelt sorozatok itt is a legkelendőbb termékek közé tartoznak - mondta a Napi Gazdaságnak Földes Zoltán, marketingigazgató (a 2007-es összesítések még nem készültek el, ezért minden esetben hiányoznak a konkrét számadatok). A kiadók tapasztalatai szerint a hagyományos lemezboltok gyakorlatilag teljesen eltűntek (akárcsak a kazetta formátum), az értékesítés alapvetően három helyszínen történik: a nagy alapterületű műszaki áruházakban, a hipermarketekben és a nagyobb könyváruházakban.

Egyre jelentősebb ugyanakkor az online-értékesítés, igaz, ezen a téren a "robbanás" még várat magára. Többszörös növekedést produkált a legális letöltést kínáló dalok.hu portál, amely a legtöbb dalt 119 forintos áron kínálja - tudta meg a lap Biljarszki Emiltől, a portál szerkesztőjétől. Az üzletág egyelőre még így is csak minimális nyereséget hoz (a világ legnagyobb, legális letöltéssel foglalkozó portálja, az iTunes Store esetében is), ennek oka természetesen az, hogy nehezen veheti fel a versenyt az ingyenes, illegális letöltési lehetőségekkel. A dalok.hu-n értékesített számok alapján úgy tűnik, hogy főleg az idősebb korosztály vásárol ilyen módon - vagyis az a réteg, amely talán kevésbé van tisztában az illegális csatornák használatával.