Brit sörgyárat vesz a Carlsberg és a Heineken

Vágólapra másolva!
A dán Carlsberg és a holland Heineken sörgyár ismét megemelte közös ajánlatát a legnagyobb brit serfőzdére - világszinten a hatodikra -, a Scottish & NewCastle-re. Az emelt ajánlatot a brit cég pénteken végre elfogadásra javasolta a részvényeseknek.
Vágólapra másolva!

A közös ajánlat értéke részvényenként 8,00 font (10,7 euró), összesen 7,8 milliárd font. Az ügylet zárását a második negyedévre tervezik.

A két felvásárló nagy taktikai harc után szerezheti meg a skóciai, Edinburgh központú S&N-t: a britek először októberben, majd novemberben is visszadobták az először részvényenként 7,20 fontos, majd 7,50 fontos ajánlatukat, és január elején a 7,80 fontos ajánlatukra is fintorogtak az S&N vezetői, de azt mondták, 8,00 fontos ajánlatról már tárgyalnának.

Az ügylet fő célja, hogy a Carlsberg teljesen megszerzi az oroszországi Baltic Beverages Holdingot (BBH), amely a legnagyobb orosz sörfőzdét, a Baltikát birtokolja. A Baltic Beverages Holding eddig a Carlsberg és az S&N közös, fele-fele arányú tulajdonában volt.

A Carlsberg közvetlenül átveszi az S&N francia, görög és kínai vállalkozásait is, míg a Heineken a brit, az amerikai és az indiai S&N-érdekeltségekre teszi rá a kezét.

Oroszország a világ nagyságra harmadik sörpiaca. Az ügylet versenyjogi szempontból nem okozhat különösebb problémát, hiszen a brit céget nem egy, hanem két másik nagy európai sörgyártó akarja megszerezni, megfelezve majd egymás között az S&N vagyontárgyait .