Áramhiány lehet Kínában

Vágólapra másolva!
A kínai kormányfő szerint az idei év a legnehezebb lehet a gazdaság szempontjából, a nemzetközi bizonytalanság mellett a hazai gondok miatt is. Ven Csia-pao szerint az infláció közel évtizedes szintre nőtt, gyengül a kínai értékpapírpiac, és a lakosság egy része áramhiánnyal néz szembe a zord tél miatt.
Vágólapra másolva!

Kínába idén várhatóan emelik a jegybanki alapkamatot, hogy mérsékeljék az inflációt és fékezzék a gazdaság növekedését, amit amúgy is befolyásol majd, hogy csökken az ázsiai ország exportja a globális gazdaság növekedésének lassulása miatt.

A kínai gazdaság tavaly évek óta nem látott erős ütemben bővült: az előzetes adatok szerint a GDP 11,4 százalékkal nőtt, 14 éve a leggyorsabban. Az elemzők máris úgy vélik, hogy Kína globálisan ellensúlyozhatja az Egyesült Államok gazdaságának gyengülését, és gyengítheti az amerikai gazdaság világgazdaságra gyakorolt visszafogó hatását.A kínai statisztikai hivatal által kiadottak szerint elsősorban a az export és a beruházások támogatták a növekedést.

A szárnyaló gazdasági növekedéssel együtt az infláció is meglódult: novemberben 11 éve a legmagasabb, 6,9 százalékos éves inflációt mértek, decemberben ez valamelyest csökkent, 6,5 százalékra.

Gyors fejlődésével Kína hamarosan letolhatja a harmadik helyről a világgazdaság vezető nagyhatalmai sorában Németországot, és az Egyesült Államok, valamint Japán után sorakozhat fel.

Elemzők ez évre valamivel visszafogottabb 9,5-10,5 gazdaságnövekedést valószínűsítenek, a kínai vezetés csak 8 százalékot szeretne. A miniszterelnökkel készült interjú a múlt héten csütörtökön készült, de most először került nyilvánosságra azután, hogy azt feltette internetes oldalára a kínai állami rádió. A nyilatkozatban a kormányfő nem tért ki annak részletezésére, mit ért hazai gazdasági gondokon, és hogy a kormány miként kívánja ezeket megoldani.