Magyarországon is dívik a franchise-mánia

Vágólapra másolva!
City Grill, McDonald's, Főzelékfaló, Subway, Yogen Früz - franchise-rendszerek világszerte és Magyarországon. Megéri csatlakozni, de nem árt szakértővel egyeztetni és a magyar ízlést is figyelembe venni.
Vágólapra másolva!

A franchise-rendszer a legegyszerűbben elindítható vállalkozások körébe tartozik. A másféle cégformákhoz képest itt az okozza a könnyebbséget, hogy a vállalkozó készen kapja a know-how-t. Így az üzlet kialakítására jóval kevesebb energiát kell fordítania, mint új ötletek esetén.

A franchise-rendszer lényege, hogy az egyik fél - a franchise rendszergazda (franchisor) - jogokat ad át a másik félnek - az átvevőnek (franchisee) - azzal, hogy az átvevő a rendszernek megfelelő üzleti tevékenységet végezhessen. Közvetlen vagy közvetett pénzügyi ellenszolgáltatás fejében az átvevő megkapja a jogot, hogy a rendszergazda kereskedelmi nevét, védjegyét, szolgáltatási márkajelét, know-how-ját, valamint üzleti és technikai módszereit, eljárásait használhassa. Hozzájut tehát egy már felépített rendszerhez, amit használhat. Mindemellett a rendszergazda egységes külső és belső megjelenést biztosít a vállalkozás folytatásához.

Kisebb a bukás esélye

A jogi kapcsolatot a franchise-szerződés szabályozza, amely kiegészül a rendszerre jellemző működési kézikönyvvel. Mivel a forgalmazók komplex háttértámogatást kapnak, ezért ez egy viszonylag biztonságos értékesítési forma. Amíg az "átlag" kezdő vállalkozások majdnem 70 százaléka az első évben tönkremegy, addig a franchise-rendszerben levőknél ez az arány mindössze 20 százalék.

A gazdálkodási rendszer világszerte nagyon népszerű. Nemcsak egyszerűsége miatt, hanem azért is, mert egy vállalkozónak szüksége van arra a tudatra, hogy ha a követelményeknek eleget tesz, és sokat dolgozik, akkor elnyeri "jutalmát", vagyis üzleti sikereket érhet el. Márpedig egy franchise-hálózatban erre könnyen nyílik lehetőség.

Egyre többen akarnak franchise-t

Folyamatosan nő a franchise-hálózatok, valamint a franchise iránt érdeklődő vállalkozók száma. A Dakexpo franchise tanácsadó cég adatai szerint a múlt évben 20 százalékkal nőtt az új hálózatok és 30 százalékkal a franchise-hálózatba belépni kívánó vállalkozók száma. Jelentős növekedést mutat a külföldi franchise-hálózatokat megkereső és mester franchise-t vásárló vállalkozók aránya is.

A 2007-es évben mentek ugyan tönkre nagynak számító hálózatok a vendéglátás területén, sokan mégis tovább terjeszkednek. A Subway például 17 egységgel rendelkezik, és számos érdeklődővel tárgyal jelenleg is. Becslések szerint a junk food piac több mint egyharmadát viszi a jelenleg több mint 90 hazai gyorsétteremmel rendelkező McDonald's, a Burger King 22 egységet üzemeltet, a Pizza Hut 10-et, a KFC 8-at. A kilenc üzlettel rendelkező Főzelékfaló Nyíregyháza felé nyit, és további 7-8 egység nyitását tervezi a belga eredetű Belfrit.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Fotó: Hirling Bálint [origo]

És a többiek - Katt!

Több mediterrán hálózat is szeretne betörni a magyar piacra. Görög, török, olasz, spanyol és francia rendszergazdák közelednek a régióhoz. A spanyol Jamaica Cafe, a Tapasbar, az Abbasid Döner Kebab és a Cantina Mariachi már közel egy év keres mestert Magyarországon. Komoly érdeklődést mutat az argentin Applebee's és a Yogurtlandia olasz fagyizó, ami komoly konkurenciát jelenthet a Yogen Früz számára.

Partnert keres a PastaMix és a TostaMix hálózat is. Több érdeklődővel tárgyal a máltai Café Jubilee is. A szlovák Mr. Kebab már megnyitotta egységeit Szombathelyen és Sopronban, és több üzlet nyitását tervezi.

A magyar piacra való visszatérést jelentette be a közelmúltban a tengeri ételeket kínáló Nordsee, amely egyszer már kivonult Magyarországról. Első éttermüket Budapesten kívánják megnyitni, de nem franchise-rendszerben. A gyorsétterem kínálatában halételeket (főleg tengeri halak, ezekből készült saláták stb.) szerepelnek.

Még egy esély a Nordsee-nek

A Nordsee azt reméli, hogy a nagy versenytársaktól eltérő kínálata megkülönböztető erő lesz, illetve feltűnése az újdonság erejével hat majd Magyarországon. Adódik a kérdés, hogy ha egyszer már jelen volt a magyar piacon, majd távozni kényszerült, miért próbálkozik újra. Berka Ádám franchise-tanácsadó szerint a Nordsee-nél (csakúgy, mint a Wendy's és a Dunkin Donuts esetében) az lehetett a sikertelenség oka, hogy a hazánkba települő egységekben nem alakították át a hazai keresletnek megfelelően a kínálatot.

Ami ugyanis világszerte nagyon népszerű, nem biztos, hogy Magyarországon is megértő közönségre talál. A fánkos lánc például nem örvendett osztatlan sikernek, talán azért sem, mert itthon nincs meg a fánkevés hagyománya. Az árak adaptációja pedig kifejezetten fontos, mivel kevés az esély arra, hogy nyugati árakon vásároljon gyorskaját a magyar. Az átalakításokhoz viszont - legyen szó kínálatról vagy árakról - minden esetben ki kell kérni a rendszergazda engedélyét.

Kalácsoda, City Grill

Hazai franchise a kalácsoda, ami - nem meglepő módon - kürtős kalácsokra spcializálódott, mobil és fix egységekkel rendelkezik, és fontolgatja a külföldre való terjeszkedést is. A PPK (pár perc krumpli) egyelőre egy egységgel rendelkezik.

A franchise nem az új magyar piacgazdaság hozadéka. A létező szocializmusnak a McDonald'sra adott válaszaként, magyar hamburgert kiszolgálva az elsők között láncosodott a City Grill, amelynek egyik egysége még fennáll, a franchise-jelleget azonban már nélkülözi.

Kérdezzük meg a szakértőt, mielőtt belevágnánk!

Amennyiben úgy döntünk, hogy saját ötlet híján vagy pusztán kényelmességből csatlakoznánk egy már meglévő rendszerhez, érdemes a franchise-tanácsadó véleményét kikérni. Mélyebb betekintést nyerhetünk a franchise alapfogalmaiba és megismerhetjük a kiválasztott rendszert. Kezdő "franchise-osokkal" nehezen állnak szóba a láncok rendszergazdái, a tanácsadó cégek ráadásul tisztában vannak azzal, hogy melyik cég kíván további partnerekkel szerződni. A szándék és a megfelelő partner kiválasztása mellett már csak a belépési és a beruházási díjra elgendő pénzösszegre van szükség és máris ki lehet építeni a saját egységet.

Amennyiben a magyar piacon még nem jelenlevő lánchoz szeretnénk csatlakozni, megvásárolhatjuk a rendszergazdától a mesterjogot, amelynek a birtokában kizárólagos tulajdonosává válunk a hálózatnak Magyarországon. A mester értékesíthet franchise jogot - például a budapesti működésű bolt mellé nyílik néhány vidéken -, így a mesterjogért fizetett díj hamar visszatérülhet. Természetesen csak akkor, ha a rendszer ínyére lesz a magyaroknak, és akad olyan vállalkozó, aki további egységeket szeretne nyitni.

Franchise céget természetesen a "semmiből" is lehet indítani. Berka Ádám szerint azonban érdemes már több működő egységgel belevágni ebbe a vállalkozásba, amiből a fő üzlet lehet a bemutató darab, ahol a betanítás folyik.