Zubkov kormányfő lehet a Gazprom elnöke

Vágólapra másolva!
Lezárták a Gazprom igazgatótanácsába az állam által jelölendők listáját, és Viktor Zubkov jelenlegi kormányfő az egyetlen esélyes a tanács elnökének tisztségére, amelyet jelenleg Dmitrij Medvegyev, az államfői poszt várományosa, első miniszterelnök-helyettes tölt be.
Vágólapra másolva!

Amennyiben Zubkov lesz a Gazprom igazgatótanácsának elnöke, ez azt is jelenti a Kommerszant című lap szerint, hogy vélhetően a kormány tagja marad első miniszterelnök-helyettesi rangban. Hivatalosan a jelöltek neveit csak akkor jelentik be, ha a kormány már elfogadta a vonatkozó határozatot.

Kremlbeli források azonban már a lista szerda esti lezárása után elmondták, hogy azon nem szerepel Vlagyimir Putyin elnök, akiről sokan feltételezték, hogy - ha a terveknek megfelelően miniszterelnök lesz -, egyben a Gazprom igazgatótanácsának is az élére áll, az államfői tisztséget elfoglaló Medvegyev helyett. A listán szerepel Alekszej Miller, Medvegyev helyettese, a menedzsment vezetője is, aki ilyen módon várhatóan a helyén marad.

Az állam jelöli még Farit Gazizullint a tulajdonviszonyok volt miniszterét - jelenleg is az igazgatótanács tanács tagja -, Elvira Nabiullinát gazdaságfejlesztési és kereskedelmi minisztert, Jurij Medvegyevet, a Roszenergo elnökhelyettesét (őt már sokszor jelölték, de még egyszer sem került be), Viktor Hrisztyenkót, az ipari és energiaügyi minisztérium vezetőjét (ma is a testület tagja), helyettesét, Andrej Gyementyevet, aki az elnök különmegbízottja a nemzetközi energiaügyi együttműködés kérdéseiben, valamint Igor Juszupov rendkívüli megbízatásokkal foglalkozó nagykövetet, aki jelenleg is az igazgatótanács tagja.

A Kommerszantnak nyilatkozva Vlagyimir Milov, az Enegeriapolitikai Intézet vezetője úgy vélekedett: amennyiben Hrisztenyko miniszter helyett netán helyettese kerül be, ez világossá teszi majd, hogy a testület az egyszerű végrehajtó szintjére kerül és marionettek foglalnak helyet benne. Egy másik elemző úgy vélte: a Dmitrij Medvegyev elnökké választása nyomán várható káderátrendezések a kormányban és az állam ellenőrizte gazdasági társaságoknál nem lesznek túl nagy hatással a piacra, és nem okoznak majd megrázkódtatásokat.