Magyarországon is fennáll idén a recesszió kockázata - áll az egyik vezető londoni befektetési ház pénteki előrejelzésében. Más londoni elemzések szerint viszont a magyar gazdaság egyensúlyi helyzete oly mértékben javult, hogy már "nem is elsődleges fontosságúak" az erről szóló adatok.

Magyarország "nagyon nyitott" gazdasága ugyanakkor a belső keresleti recesszió szélén áll
Válaszoljon a kérdésekre és nyerjen zeneletöltést naponta!
A Merrill Lynch befektetési bankcsoport londoni részlege által befektetőknek összeállított rendszeres európai felzárkózó piaci elemzések legújabb, pénteken közzétett kiadása külön fejezetet szentelt annak, hogy a közép-európai négyek (CE-4) mennyire érzékenyek a globális gazdasági lassulásra.
A ház megállapítja: az amerikai gazdaság megtorpanása önmagában nem elégséges ahhoz, hogy a CE-4 térség egészének növekedése azt érzékelhetően megszenvedje. Mivel az országcsoport exportjának hozzávetőleg 75 százalékát az euróövezet veszi fel, és kevesebb mint 5 százalék irányul az Egyesült Államokba, a CE-4 növekedési lassulásának feltétele az euróövezeti növekedés lassulása.
A térség azonban korántsem homogén a gazdasági nyitottságot tekintve, és még kevésbé abból a szempontból, hogy az egyes országok gazdasága milyen ciklusban jár éppen.
Az országcsoport legzártabb gazdasága a lengyel, ahol a külkereskedelmi forgalom a GDP-érték 40 százalékának felel meg. Magyarország és Csehország gazdaságának nyitottsága e mércén mintegy 70 százalékos, Szlovákiáé pedig 75 százalékos.
A lengyel gazdaság növekedését kizárólag a belső kereslet, a magyar gazdaságét kizárólag az export, a másik két országét e két tényező elegye hajtja, áll a Merrill Lynch pénteki londoni elemzésében.
A ház szerint a ciklusok is igen különböznek: az éves szintre számolt GDP-növekedések Szlovákia csaknem 10 százalékos ütemétől a stagnáláshoz közeli magyar állapotig terjednek.
A Merrill Lynch londoni elemzői mindezen tényezők összevetéséből azt a következtetést vonják le, hogy az esetleges euróövezeti lassulástól Lengyelország lenne a legkevésbé, Magyarország pedig a leginkább sebezhető a négyek közül.
Lengyelország a belső kereslet hajtotta növekedési fellendülés ciklusában jár, ami - az expanzív gazdaságpolitikai eleggyel együtt - arra utal, hogy a lengyel növekedés az idén a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén sem lenne lassabb 4,0-4,5 százaléknál, a tavalyi 6,5 százalék után.
Magyarország "nagyon nyitott" gazdasága ugyanakkor a belső keresleti recesszió szélén áll, és a növekedés egyetlen hajtóerejét az exportra termelő iparágak adják. Ezért lesz fontos a jövő héten megjelenő, decemberi ipari termelési adat, áll a Merrill Lynch elemzésében, amely szerint ha az ipari termelési érték növekedésének éves üteme tartósan 3 százalék alá csökkenne - a ház decemberre 3,4 százalékot vár -, az már jelezné "annak érzékelhető kockázatát", hogy a magyar gazdaság 2008 első felében recesszióba kerülhet.
A Merrill Lynch előrejelzési modellje szerint 20 százalékos a 2008 eleji magyarországi recesszió esélye.
A magyar gazdaság recessziójának kockázatát más nagy londoni házak is megemlítették már.
A BNP Paribas befektetési csoport a múlt héten Londonban közzétett heti felzárkózó piaci elemzése szerint a magyar gazdaság már 2007 második-harmadik negyedében is kizárólag az export révén kerülte el a teljes körű recessziót, és "valószínűtlen, hogy a komor gazdasági összkép egyhamar derűsebbé válik".
A ház emiatt "komoly meglepetésnek" nevezte, hogy az MNB januári kamatdöntő ülésén - amelyen változatlanul hagyták a jegybanki alapkamatot - elhangzott kamatemelési javaslat is.
Más londoni befektetési elemzők ugyanakkor a magyar gazdaság külső és belső egyensúlyi helyzetének javulását emelik ki.
A Goldman Sachs (GS) globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének pénteken kiadott heti felzárkózó piaci előrejelzése a "másodlagos" jelentőségű adatközlések közé sorolta a januári államháztartási mérlegről és a decemberi külkereskedelemről esedékes bejelentéseket.
A GS elemzése szerint az, hogy ezek az adatközlések már kevésbé fontosnak számítanak, "több kötetnyit elárul" arról, hogy milyen mértékben javul a magyar költségvetési és a külső fizetési helyzet egyaránt.
A kereskedelmi mérleg most már folyamatszerűen többleteket mutat; a ház a következő adatsorban 100 millió eurós többletet vár, áll az elemzésben.
A Goldman Sachs pénteki előrejelzése szerint a januári államháztartási hiány 20 milliárd forint lesz, vagyis "jelentősen alacsonyabb" a tavaly januári 196 milliárd forintos deficitnél.
A GS szerint valószínű, hogy az egész évi hiány a GDP-érték 4 százaléka alá csökken 2008-ban a tavalyról várható, "5,7 százalék körüli" szintről.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.