Menekül a Yahoo! a Microsoft elől

Vágólapra másolva!
A Yahoo! mindenképpen megakadályozza a Microsoft felvásárlási akcióját, a vezetés keresi a módokat, hogyan védje meg a céget a bekebelezéstől. Ezer alkalmazott elbocsátásával próbálják ellensúlyozni a részvényárfolyam-zuhanással járó rossz tavalyi eredményeket.
Vágólapra másolva!

Mint Jerry Yang, a Yahoo! vezetője egy munkatársainak küldött e-mailben írta: az utóbbi napok bebizonyították, milyen fontos a Yahoo! az embereknek.

A Microsoft a Yahoo felvásárlásával az internetes-üzletágban erősítené pozícióját, szemben a terület domináns cégével, a Google-lal. Az utóbbi napokban a Yahoo! köreiből olyan hírek is felröppentek, hogy a cég - amely maga is érzi a Google erős piaci nyomását - a Microsoft felvásárlással szemben mégis a Google-lal összefogva keresne menedéket: online hirdetési részlegét a Google-ba szervezné ki.

A Microsoft Corp. a múlt pénteken tett 44,6 milliárd dolláros készpénzes és részvénycserés felvásárlási ajánlatot a Yahoo! internetes keresőrendszerre és tartalomszolgáltatóra. Az ajánlat részvényenként 31 dollár, ez 62 százalékos felár a Yahoo! csütörtöki, 19,18 dolláros Nasdaq piaci záróárához képest. A Yahoo! Inc. üzemelteti a világ egyik leglátogatottabb oldalának számító Yahoo! internetes portált és tartalomszolgáltatót.

A Microsoft - amely a második félévben zárná a felvásárlást - legalább évi egymilliárd dolláros megtakarítást remél az ügylettől.

Múlt szerdán közzétett eredményjelentése szerint jelentősen csökkent a Yahoo! Inc. nyeresége a tavalyi év utolsó negyedévben és egész évben is. A hatékonyság növelése végett a cég ezer munkavállaló elbocsátását jelentette be.

A tavalyi utolsó negyedben a Yahoo! Inc. adózott eredménye 205,7 millió dollár volt, 23,5 százalékkal kevesebb az egy évvel azelőtti 268,7 millió dollárnál. Tavaly egész évben a cég adózott eredménye 12,1 százalékkal 660 millió dollárra csökkent. A bevétel az utolsó negyedévben éves összehasonlításban 7,6 százalékkal 1,83 milliárd dollárra, egész évben 8,4 százalékkal 6,9 milliárd dollárra bővült.

Jerry Yang vezérigazgató nehéz évet jósolt 2008-ra is. Az elemzőket jócskán lehűtötte, hogy a cégvezetés az idei első negyedévben mindössze 1,6-1,8 milliárd, az év egészében pedig 7,2-8 milliárd dolláros bevételre számít. A kiábrándító adatok nyomán a Yahoo! részvényeinek árfolyama zuhanórepülésbe kezdett.

A kaliforniai székhelyű cég mintegy 14 300 alkalmazottjából ezret bocsát el, amitől a bérköltségben 7 százalékos megtakarítást remél. A cégvezetés jelentős beruházásokat is tervez annak érdekében, hogy a Yahoo! legyen a hirdetők és a világhálón szörfölők legkedveltebb kezdőlapja.

Tizenhárom év után először tavaly nyáron a Yahoo! portálja esztétikailag jobban tetszett a felhasználóknak, mint a Google, a Michigani Egyetem felmérése szerint, de a Google kereső és tartalomszolgáltató továbbra is a világelső a népszerűségben, és előnye tavaly is nőtt: a Google nyeresége ugyan az év vége felé mind lassabban nőtt, de a Yahoo!-é viszont egyenest csökkent.

A tavalyi utolsó negyedben a Google-nak 1,206 milliárd dollár adózott eredménye volt, 17 százalékkal több az egy évvel korábbi 1,03 milliárdnál. A bevétele 51 százalékkal 4,827 milliárd dollárra nőtt. Ezzel egész évben 4,204 milliárd dolláros adózott eredménye volt a Google-nak, 36,6 százalékkal több a 2006-os 3,077 milliárdnál. Bevétele 56,5 százalékkal, 16,594 milliárd dollárra emelkedett.