Malév: fedezeti ügyletekkel a kerozindrágulás ellen

Vágólapra másolva!
Az olaj jegyzésének mozgásához kötött kerozin árfolyama jelentős változásokon ment keresztül a tavalyi második félévben. Ezek az ingadozások az üzemanyagot használó légitársaságok kiadásait is jelentősen megnövelték, és természetesen hatással voltak a jegyárak alakulására - olvasható a Napi Gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Az iparág többi szereplőjéhez hasonlóan a Malév működési költségeit és jövedelmezőségét is érzékenyen érintette a kerozinkontraktusok erősödő jegyzési ára. Csak a budapesti árakat alapul véve is jelentős emelkedést tapasztaltunk a minőségileg átvizsgált és a nemzetközi előírásoknak is megfelelő üzemanyagok esetében - mondta a Napinak Németh Krisztina, a Malév vállalati kommunikációért felelős igazgatója.

Összehasonlítva például a kerozin 2007. februári árát a 2008. februárival, Budapesten 50 százalékos áremelkedést kellett a Malévnak lekönyvelnie, míg egyes külföldi célállomásokon, elsősorban a kelet-európai térségben, ahol monopolhelyzetben vannak az üzemanyag-kiszolgáló cégek, a drágulás mértéke esetenként a 100 százalékot is megközelítette.

A nagymértékű drágulás a repülőjegyek árában is visszaköszönt. Az üzemanyagköltségek emelkedésének rövid távú kompenzálására ugyanis más légitársaságokhoz hasonlóan 2004-ben a Malév is bevezette a légiközlekedési iparágban általánosan alkalmazott üzemanyagpótdíjat, amelynek mértékét azonban a piaci verseny erősen behatárolja. Tavaly sem lehetett tehát teljes mértékben az utasokra hárítani a légitársaságok költségeinek mintegy negyedét adó üzemanyagárak drágulását. Így a magas kerozinárakat a Malév - a légi közlekedés többi szereplőjéhez hasonlóan - fedezeti ügyletekkel igyekszik kompenzálni.

A magas kerozinárak nyomása miatt és környezet védelme érdekében a Malév is egyre nagyobb figyelmet fordít az üzemanyag-takarékos működtetésre, aminek érdekében a légitársaság számos lépést tett és tesz: a flottamodernizációval (a Malév-flotta gerincét 18 korszerű, új generációs Boeing 737-es alkotja), a korszerűsített üzemelési eljárásokkal, kisebb felszállósúllyal is érezhető üzemanyag-megtakarítást lehet elérni - olvasható a Napi Gazdaságban.