Élelmiszerválságtól tart az ENSZ

Vágólapra másolva!
A gabonaárak emelkedése, elsősorban a búza, a kukorica és a rizs drágulása "globálisan nagy aggodalomra ad okot" - áll az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetének (FAO) jelentésében. A szervezet szerint világszerte 36 országot fenyeget az élelmiszerválság.
Vágólapra másolva!

A szegény országok gabonaimporttal kapcsolatos kiadásai több mint harmadával emelkedhetnek átlagosan, annak ellenére, hogy idén összességében kevesebb gabonát vásárolnak, mint tavaly - írja a BBC. Afrika 49 százalékos drágulásra számíthat idén, Latin-Amerika 31, Ázsia pedig 25 százalékkal fizet többet idén a behozott cereáliákért. A nemzetközi gabonaárak az elmúlt 12 évben 83 százalékkal nőttek. Az árakat az olyan feltörekvő gazdaságok, mint Kína, egyre növekvő gabonakereslete, aszály és áradások emelték rekordmagasságba.

A FAO szerint világszerte 36 ország néz szembe az élelmiszerválság lehetőségével, Afrikában 21 országot érint a "súlyos élelmiszerhiány" fenyegetése. Lesotho, Szomália és Szváziföld az évek óta tartó kedvezőtlen időjárás miatt is különösen rossz helyzetben van.

A szegény országok legtöbbje csökkentette a gabonát terhelő importtarifákat, emelte az élelmiszer-támogatásokat, az exportra pedig illetményeket vetett ki, hogy a minimálisra csökkentse a gabonahiány hatásait. Az ENSZ alszervezete ezen a héten 87 millió dolláros alapot indított az áradás sújtotta Mozambik, Zimbabwe, Zambia és Malawi megsegítésére. Az elárasztott területek földművelőinek sürgős szüksége lenne vetőmagokra, mivel már csak két hónapjuk maradt az aratásig.