Vágólapra másolva!
A regisztrált gazdasági szervezetek száma 1 millió 325 ezer volt 2007 végén, 49 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A bejegyzett vállalkozások száma 50 ezerrel, a nonprofit szervezetek száma közel ezerrel emelkedett. A költségvetési és társadalombiztosítási szervezetek száma 1400-zal csökkent.
Vágólapra másolva!

A regisztrált vállalkozások számának nagymértékű emelkedését a nyilvántartott egyéni vállalkozások számának decemberi kiugró növekedése okozta - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében. Ennek oka, hogy az áfatörvény változásai miatt 2008-tól az őstermelőknek is adószámmal kell rendelkezniük, így a vállalkozások száma az elmúlt 12 hónapban 4,2 százalékkal nőtt. Az év végén a nyilvántartott egyéni vállalkozások száma 702 és fél ezer volt, és az elmúlt 12 hónap alatt 4,8 százalékkal, 32 ezerrel emelkedett. A regisztrált egyéni vállalkozók 60,6 százalék ának volt vállalkozói igazolványa, számukban 2 százalékos, 8 és fél ezres csökkenés figyelhető meg a 2006. decemberi állapothoz képest.

Az év végén 531 ezer társas vállalkozást tartottak nyilván, 3,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékben a korlátolt felelősségű társaságok száma emelkedett: 12 hónap alatt 19 ezerrel, 7,9 százalékkal, az év végén meghaladta a 257 ezret. A korlátolt felelősségű társaságok népszerűségében jelentősen közrejátszik, hogy a cégalapításhoz szükséges alaptőke mértéke nagymértékben csökkent. A másik népszerű gazdálkodási forma, a betéti társaságok száma az elmúlt évben közel 3 ezerrel, 1,3 százalékkal csökkent, számuk december 31-én 218 ezer volt. E két gazdálkodási forma teszi ki az összes társas vállalkozás közel 90 százalékát.

Főtevékenység szerint vizsgálva a vállalkozások számát a két legjelentősebb nemzetgazdasági ág az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás és a kereskedelem, javítás. E két nemzetgazdasági ágban tevékenykedik a vállalkozások több mint fele.