Tendert írtak ki Ferihegy 2 bővítésére

Vágólapra másolva!
Tendert írt ki a Budapest Airport a Ferihegy 2-es terminál bővítésére, a terv szerint 2011-ig több mint 65 milliárd forintból, szinte teljesen megújul a légikikötő arculata. Tavaly év végén a BA már kiírt egy pályázatot a T2 átalakítására, ám a rövid határidő, illetve az ünnepek közelsége miatt az eljárást meg kellett ismételni.
Vágólapra másolva!

A BA tájékoztatása szerint a pályázóknak március végéig kell ajánlatot tenniük. A kiírás szerint összesen 12 ezer négyzetméter utasforgalmi terület elbontása, 50 ezer négyzetméter új utasforgalmi terület építése, valamint 35 ezer négyzetméter átépítése vár a győztes pályázóra. A munkálatokra összesen 42 hónap áll a kiválasztott vállalat rendelkezésére.

A BA tendert írt ki a terminál és a műszaki előtér fejlesztésének szakmai felügyeletére is. A nemzetközi pályáztatás lehetővé teszi, hogy az iparág legnagyobb, legjobb technikával rendelkező vállalatai is versenybe szállhassanak a megbízásért - fogalmaznak, hozzátéve, hogy a pályázóknak komoly referenciákkal kell rendelkezniük. Kizáró ok például, ha a jelentkező és az alvállalkozó nevéhez az elmúlt négy évben nem kötődött legalább öt, egyenként nettó 2,5 milliárd forintot meghaladó értékű beruházás.

Több mint hatvanöt milliárd forintos befektetéssel a BA 2011-ig szinte teljesen megújítja a légikikötő arculatát. Új terminálépületek, karbantartó hangár és hajtóműpróbázó állás épül, létrejön egy új cargo város, kibővülnek a jelenlegi utascsarnokok és a forgalmi előtér is. A BUD Future program az elmúlt húsz év legjelentősebb repülőtérfejlesztése Ferihegyen.