Csődvédelmet kért a Saxoo London

Vágólapra másolva!
Csődeljárást kezdeményezett és fizetési haladékot kért hitelezőitől a Saxoo London magyar férfiruhamárkát forgalmazó C.W.C London Nagykereskedelmi és Ruhakészítő Kft. - tudta meg a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A hitelezők múlt héten még nem egyeztek bele a csődeljárás elindításába, a döntést e hét elejére halasztották. Az APEH már korábban engedélyezte a részletfizetést a cégnek, és több szállító is hajlandó a megállapodásra - mondta Poteczki Imre, a C.W.C London alapítója és résztulajdonosa. A tartozás mértékéről azonban nem nyilatkozott a tulajdonos, annyit ugyanakkor közölt, hogy a cég forgalma tavaly a 2006-os nettó 725 millió forintos árbevételhez képest stagnált, és az előző évi 25 milliós nyereség után veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni. (A társaság 2005-ben 800 milliós nettó árbevételt és 8 milliós adózás utáni eredményt ért el.) A cég pénzügyi válságát alkalmazottai is érzékelték az elmúlt időszakban, információnk szerint nem - vagy késve - kapták kézhez fizetésüket.

A kora harmincas éveiben járó, egzisztenciával rendelkező férfiakat megcélzó, felső középkategóriába sorolt Saxoo London ruházati cikkeket jelenleg országszerte 38, bevásárlóközpontokban vagy vidéki városok sétálóutcáiban található üzletben értékesítik. Ezek mintegy 70 százalékát már a C.W.C. London franchise-partnerei üzemeltetik. A külföldi értékesítési helyek közül még négy szlovákiai működik, de néhány éve a 42 magyarországi mellett Dubaiban is volt üzletük, és próbáltak terjeszkedni Ausztriában, Csehországban, Svájcban és az Egyesült Államokban is. Ez azonban tőke, tőkéstárs, illetve a megfelelő menedzsment hiánya miatt nem sikerült - olvasható a Napi Gazdaságban.