Negyedével bővült az E.ON profitja

Vágólapra másolva!
A legnagyobb európai energiavállalat, a német E.ON csütörtökön 7,724 milliárd eurós adózott eredményt jelentett tavalyról csoportszinten kisebbségi részesedések nélkül, 27 százalékkal többet a 2006-os 6,082 milliárdnál. Egyszeri tételek nélkül 9 százalékkal 5,115 milliárd euróra gyarapodott az adózott eredmény 4,682 milliárdról.
Vágólapra másolva!

2006-ban csökkent az adózott eredmény egyszeri tételekkel együtt, tavaly már nőtt, annak ellenére, hogy több mint megkétszerezték, 11,306 milliárd euróra növelték a beruházásokra fordított összeget a 2006-os 5,037 milliárdról.

2010-ig további 50 milliárd eurót szánnak beruházásokra, ebből 38 milliárdot az áramtermelésbe és -ellátásba fektetnek be. Megkétszerezik, 6 milliárd euróra emelik a beruházásokat a megújuló energiaforrásokba. Összesen 17 új szén- és földgázalapú erőművet akarnak építeni Európában és Oroszországban, ezek közül legalább egyet az orosz Gazprommal közösen: ennek kijelölt helyszíne Lubmin, a tervezett Északi Áramlat gázvezeték németországi, greifswaldi végének közelében.

Tavaly az áram nagykereskedelmi ára emelkedett, főleg az áramtermelés környezetvédelmi költségeinek növekedése miatt, de az ebből származó hasznot a harmadik negyedévben már fékezte a beszerzés növekvő költsége, a megújítható energiaforrások nagyobb költsége és hálózati díjakból származó bevétel csökkenése. Egész évben lassította a növekedést a gázfogyasztást csökkentő, enyhe időjárás, és az importgáz ára maga is csökkent.

Az üzemi eredmény 10 százalékkal 9,208 milliárd euróra emelkedett 8,536 milliárdról. Ezt főleg a nagy-britanniai és a skandináviai részesedések emelték: ott átlagosan százalékkal nőtt az üzemi eredmény. Közép-Európában mindössze százalékkal nőtt az üzemi eredmény

A csoport 470,8 milliárd kilowattóra áramot értékesített, 13 százalékkal többet, mint 2006-ban, a gázértékesítés az első háromnegyed évi csökkenés után egész évben is csak 2 százalékkal nőtt a csoportnál, 1215,2 milliárd kilowattórára.

A nettó bevétel 7 százalékkal 68,731 milliárd euróra bővült 64,091 milliárdról. Közép-Európában 18 százalékkal 32,029 milliárd euróra nőtt a bevétel, miközben az áramértékesítés 17 százalékkal 313,7 milliárd kilowattórára csökkent, a gázértékesítés 2 százalékkal 126,2 milliárd kilowattórára csökkent.

Erre az évre az üzemi eredmény 5-10 százalékos növekedésében és az adózott eredmény "szerény javításában" bíznak az E.ON-nál.

Az E.ON az utóbbi időben nem volt népszerű a részvényvásárló közönség körében, költségesnek tartott felvásárlásai és - részben meg nem valósult - terjeszkedési tervei miatt. A spanyol kormány megakadályozta az Endesa energiavállalat felvásárlását az E.ON által - ezt az EU fellebbviteli bírósága csütörtökön az EU-szabályok megsértésének minősítette a spanyol eljárást.

Az E.ON földgázrészlegénél, az E.ON Ruhrgasnál korábban közölték, hogy 2009-ig 4,7 milliárd euró beruházást hajtanak végre piacaikon, szállítóvezetékekbe, gáztárolókba, ezek között az Európába irányuló szállítási infrastruktúrába és a gázkitermelésbe. Tervezik, hogy kiterjesztik részesedésüket a brit és a norvég északi-tengeri gázmezőkön.

Az E.ON Ruhrgas magyarországi és romániai részesedései is több százmillió eurót fektetnek be tárolóik és vezetékhálózataik modernizálásába, kiépítésébe.

Az E.ON Ruhrgas 2006-ban 880 millió eurót ruházott be, ebből 506 millió euró üzletrészekbe került. A pénzügyi befektetések nagy részét, 400 millió euróval, a Mol gázkereskedelmi és föld alatti tároló üzletágának megvásárlása tette ki.

2006. júliusban elvi megállapodás született arról, hogy E.ON is társul - a 2005. áprilisi megállapodásban társult, szintén német BASF vegyiművek mellé - az oroszországi Juzsno-Russzkoje földgázmező feltárásához, a BASF-hez hasonlóan 25 százalék mínusz egy részvény erejéig, és úgy volt, hogy cserébe átadják a Gazpromnak az E.ON Ruhrgas magyar gázüzletének kisebbségét 50 százalék mínusz egy részvény arányban, illetve az E.ON Hungária 25 százalék plusz egy részvényét.

Az ügyletet még nem véglegesítették: tavaly augusztus óta sorjáznak a hírek arról, hogy a Gazprom kevesli az E.ON kínálta ellenértéket. Egy tavaly októberi megegyezés szerint a BASF 35 százalékkal részesedik majd a Juzsno-Russzkoje gázmező profitjából. A lelőhely december óta termel, a teljes kapacitást - évi 25 milliárd köbmétert - 2009-re éri el.

Az E.ON, a BASF és a holland Gasunie a Gazprommal közös vállalkozásban építi az Északi Áramlat földgázvezeték 1225 kilométeres tenger alatti szakaszát. A teljes vezeték Juzsno-Russzkojétól a Németországi, greifswaldi elosztóig juttat majd orosz földgázt, ehhez a Gazprom orosz területen épít vezetéket, összekapcsolva az orosz hálózattal.

A tenger alatti szakasz építésére 2005. decemberben alakult vezetéktársaságban az E.ON és a BASF része 20-20 százalék, a Gasunie-é 9 százalék, a Gazpromé 51 százalék. A legkevesebb 5 milliárd eurós beruházásban - a tervek szerint - 2011-re elkészül az első, évi 27,5 milliárd köbméter kapacitású vezetékszál, 2012-re pedig a második, párhuzamos szál, így a teljes szállítókapacitás körülbelül évi 55 milliárd köbméterre nő. A vezetéken Németországba, Dániába, Hollandiába, Belgiumba, Franciaországba és a Nagy-Britanniába irányuló gázexportot terveznek.

Tavaly októberben közölték, hogy az E.ON 4,1 milliárd euróért megvásárolja az orosz OGK-4 áramtermelő körülbelül 70 százalékát az orosz UES elektromos művektől. A többség megszerzése után az E.ON-nak ajánlatot kell tennie az OKG-4 maradékára, ez körülbelül 500 millió euróval megtoldhatja a végső árat. Először fordul elő, hogy külföldi cég többséghez jut orosz elektromos cégben.