Visegrádi adó-együttműködés

Vágólapra másolva!
A "visegrádi négyek" és Szlovénia adóhivatalai között a közeljövőben tovább erősödhet az eddig is szoros együttműködés - ismertette az APEH. A közösség lényege a szervezési és fejlesztési tapasztalatok kicserélése.
Vágólapra másolva!

Az érintett országok hivatalai a magyar adóhatóság sajtóközleménye szerint - egymás folyamatos tájékoztatásával - egyre intenzívebben kapcsolódnak be a határokon átnyúló üzleti és kereskedelmi kapcsolatok ellenőrzésébe.

Az öt ország adóhivatali vezetőinek első informális találkozója - a szlovák adóhivatal vezetőjének kezdeményezésére - március 3-4-én volt Pozsonyban. Az ülés célja az érintett országok adóigazgatási fejlesztési irányainak és szervezeti megoldásainak kölcsönös ismertetése volt. Az adóhivatalok vezetői betekintést nyerhettek egymás működési feltételeibe, megismerhették a többiek stratégiai fejlesztési törekvéseit.

A vezetők megállapodtak abban is, hogy a jövőben is rendszeresen találkoznak a térség adóhivatalai nemzetközi szempontból fontos munkájának összehangolása érdekében.

A találkozóval egyidejűleg többoldalú ellenőrzési egyeztető ülés zajlott Donovaly-ban az APEH Kiemelt Adózók Igazgatósága és Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága adóellenőreinek részvételével.