Hétszázalékos inflációt várnak Londonban

Vágólapra másolva!
Csökkenő, hét százalék körüli magyarországi inflációt várnak februárra londoni elemzők - de van olyan vélemény, amely szerint az éves szintű drágulási ütem még gyorsult is, a pénzügypolitikai kilátásokról változatlanul gyökeresen ellentmondóak az előrejelzések.
Vágólapra másolva!

A tíz nagy londoni befektetési ház - Barclays Capital, UBS, BNP Paribas, Dresdner Kleinwort, Crédit Suisse, Citigroup, JP Morgan, Deutsche Bank, Goldman Sachs, Merrill Lynch - februárra szóló fogyasztóiár-inflációs előrejelzései 6,8 és 7,2 százalék közötti sávban mozogtak, 6,97 százalékos átlaggal.

A felmérésbe bevont házak közül a Merrill Lynch jósolt valamelyes gyorsulást, 7,2 százalékra az előző havi 7,1 százalékról, a nyersanyag- és a hatósági árak más térségre is jellemző emelkedésére hivatkozva. A cég londoni elemzői hozzátették ugyanakkor, hogy már a februári adatban jó eséllyel kedvező éves bázishatások érvényesültek, és ezek akadályozták meg a még nagyobb emelkedést. A Merrill Lynch azt várja, hogy a teljes kosárra számított éves inflációs adatok az év végére 4,0-4,5 százalékig csökkennek.

A ház továbbra is azzal számol, hogy az MNB rövid távon a kivárás politikáját folytatja. Egy kamatemelést ugyanis a piac most már pánikreakciónak tekintene, miután a magyar jegybank a múlt hónapban, "helyes módon" nem nyúlt az alapkamathoz, és törölte a forintsávot.

A Goldman Sachs pénzügyi szolgáltató londoni befektetési részlege - amely hétfőn 7,1 százalékos februári magyarországi inflációs előrejelzést adott - a múlt hét végén közzétett elemzésében azt valószínűsítette, hogy az MNB a következő három kamatdöntő ülésen összesen 1,50 százalékponttal - egyenként fél-fél százalékpontos emelésekkel - 9 százalékra emeli alapkamatát. A GS szerint az sem kizárt, hogy a jegybank, hitelességjavító céllal, a március végi következő ülésen fél százalékpontnál nagyobb kezdeti emelésre szánja el magát.

A Goldman Sachs ezt azzal támasztotta alá, hogy ha a magyar jegybank jövőre a 3 százalékos inflációs cél "közelébe akar kerülni", ahhoz a jelenleginél sokkal erősebb, ideális esetben 240 körüli forintárfolyamra lenne szüksége, és ez a mostani helyzetben csak jóval magasabb kamatszinttel érhető el.

Hasonló állásponton vannak a Dresdner Kleinwort befektetési csoport londoni elemzői, akik hétfőn 6,9 százalékos februári inflációs előrejelzést adtak. A Dresdner prognózisa szerint az éves összevetésű maginfláció valószínűleg további gyorsulással 5,2 százalékra, tavaly augusztus óta a legmagasabb szintre emelkedett februárban, ami "újabb ok annak feltételezésére", hogy az MNB már e hónap végén kamatot emel.

A gazdasági növekedés gyengeségét tekintve a ház elemzői negyed százalékpontos szigorítást valószínűsítenek, de a növekvő kockázatkerülés, a forintra nehezedő nyomás esetleges erősödése, valamint a népszavazási eredmény keltette újabb bizonytalanságok miatt szerintük mind nagyobb a kockázata egy fél százalékpontos március végi kamatemelésnek.