Sokba kerül a Nokiának az új telephely

Vágólapra másolva!
Az észak-rajna-vesztfáliai tartományi kormányzat úgy döntött, hogy a Nokia finn mobiltelefon gyártó társaságnak vissza kell fizetnie, mintegy 60 millió eurós állami támogatást.
Vágólapra másolva!

A finn cég kamatokkal számolva ekkora állami támogatáshoz jutott a helyi német kormányzattól. A düsseldorfi gazdasági minisztérium keddi közleménye szerint a Nokia a felszámolandó bochumi gyárában a megállapodáshoz képest kevesebb munkahelyet hozott létre.

Emellett a vállalat a megállapodásban szereplő bejelentési kötelezettségét sem teljesítette. A Nokia költségmegfontolások miatt az év közepén bezárja a ruhr-vidéki gyártótelepét, felmond az itt dolgozó 2300 teljes munkaidős és 1000 részmunkaidős dolgozónak.

A termelés nagy részét az új romániai gyártótelepre, illetve január elejei közlés szerint részben Magyarországra helyezi át.