A Fed 75 bázispontot csökkentett

Vágólapra másolva!
Újabb jelentős, 75 bázispontos kamatvágással 2,25 százalékra mérsékelte az irányadó kamatot, az amerikai jegybank, a Fed. A döntést követően az amerikai tőzsdék kisebb kivárás után lefelé vették az irányt, és a dollár is gyengülni kezdett. Egy jó fél óra után viszont mint a rakéta löttek ki, és napi maximumra mentek az amerikai tőzsdék indexei.
Vágólapra másolva!

Az amerikai recessziós félelmek miatt az elemzők, legalább 75 bázispontos kamatcsökkentést vártak, de nem tartottak kizártnak egy akár 100-125 bázispontos (1,00-1,25 százalékpontos) mérséklést sem, az eddigi 3,00 százalékról.

A Fed bizottsága 8 támogató és 2 - nagyobb mértékű csökkentést mellett érvelő - ellen szavazattal döntött az alapkamat-csökkentésről. A Fed közleményében aggodalmát fejezte ki a fogyasztói kiadások ütemének lassulása miatt, de szerinte az infláció mértéke az elkövetkezendő negyedévek során csökkenni fog az Egyesült Államokban. Bár ehhez azt is hozzátették,hogy a bizonytalanság az inflációs kilátásokat illetően fokozódott és ezen a téren a Fed "gondosan" tanulmányozza a helyzetet továbbra is. Megállapították még, hogy a gazdasági tevékenység aktivitásának is romló kilátásai vannak, és a pénzpiacok jelenleg komoly stresszt élnek meg.

A döntéssel az alapkamat 2004. decembere óta most a legalacsonyabb, melynek csökkenését a hét végén megelőzte a Fed ugyancsak fontos diszkontkamatának 25 bázispontos levitele.