Újabb posták üzemeltetésére lehet pályázni

Vágólapra másolva!
A második körrel folytatódik a Magyar Posta Zrt. postapartner programja. A közbeszerzési felhívás szerint most néhány budapesti, valamint Baranya, Csongrád, Fejér, Veszprém megyei, összesen 218 postahivatal szolgáltatásainak ellátására várnak vállalkozókat - értesült a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Ezúttal a 600-2000 fős települések postahelyeire hirdetik meg a pályázatokat. Az eljárás előminősítéssel kezdődik. Az erre jelentkezőnek szándéknyilatkozatot kell tennie, hogy legkésőbb a szerződéskötésig és a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog a szolgáltatás ellátására alkalmas ingatlannal (ennek legalább 10 négyzetméteresnek kell lennie). A pályázótól azt is elvárják, hogy az elmúlt öt évre vonatkozóan legalább kétéves szakmai gyakorlata legyen, ha pedig ezzel nem rendelkezik, akkor vállalnia kell, hogy a szükséges képzettséget egy éven belül megszerzi.

Az újabb előminősítésre szóló pályázat megjelentetésére azt követően kerülhetett sor, hogy a tulajdonos Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a közelmúltban döntött arról, hogy a Magyar Posta országos szinten kiterjesztheti ősszel elindított programját. Az először tavaly októberben - Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyékben - meghirdetett 291 posta közül 252-re érkezett ajánlat. A közbeszerzési eljárás még tart, a nyertesek várhatóan 2008. július 1-jén indíthatják el szolgáltatásukat.

Azokat a fiókokat, amelyekre nem érkezik ajánlat, a posta működteti tovább. A társaság a postapartner program keretében a jelenlegi 2744 postából 1170-et szeretne vállalkozásba adni, vagyis - a liberalizációra való felkészülés jegyében - 50-55 százalékra tervezi leszorítani a saját üzemeltetésű postahelyeinek arányát, ami még így is magasabb lesz a dániai 23 vagy a portugáliai 34 százaléknál. A Magyar Posta ezen lépése körülbelül 2200 alkalmazottat érint, de előzetes felmérések szerint a vállalkozók a jelenlegi dolgozók legalább 60 százalékát tovább foglalkoztatnák - olvasható a Napi Gazdaságban.