Csökken a kiskereskedelmi forgalom

Vágólapra másolva!
A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom januárban 3 százalékkal maradt el a 2007 januáritól, a naptárhatástól megtisztított volumenindexek alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az egy hónappal korábbihoz képest januárban nem változott a forgalom a szezonálisan és naptárhatástól korrigált számok szerint.
Vágólapra másolva!

A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom 2007 egészében 3 százalékkal, a IV. negyedévben 4,2 százalékkal, decemberben 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a naptárhatástól megtisztított adatok alapján.

Az előző hónaphoz képest a kiskereskedelmi eladások volumene 0,3 százalékkal csökkent a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint tavaly decemberben.

Tavaly januárban a változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom 1,2 százalékkal haladta meg a 2006 januárit a naptárhatástól megtisztított volumenindexek alapján, az egy hónappal korábbihoz képest 0,3 százalékkal csökkent a forgalom a szezonálisan és naptárhatással korrigált számok szerint.

Folytatódott az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek eladásainak csökkenése, az értékesítés volumene 2,4 százalékkal maradt el az előző év azonos hónapjáétól. Az eladások jelentős részét (91,4 százalékát) lebonyolító vegyes termékkörű üzletek (hiper-, szupermarketek, vegyesboltok) forgalma januárban 2,3 százalékkal csökkent, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzletek eladásai 3,5 százalékkal estek vissza.

Januárban a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem forgalmának volumene 0,3 százalékkal kisebb volt az előző havinál.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem változatlan áron számított forgalma 3,5 százalékkal esett vissza az előző év azonos hónapjához képest, csak a könyv-, újság-, papíráru- és egyéb iparcikküzletek, valamint a csomagküldő hálózat eladásai emelkedtek, miközben a többi tevékenységcsoport forgalma csökkent.

A legnagyobb mértékékben a gyógyszer-, gyógyászati termék- és illatszerüzletek értékesítésének volumene maradt el az előző év azonos hónapjának szintjétől. A nem élelmiszer-kiskereskedelem változatlan áron számított forgalma januárban lényegében az előző havi szinten maradt a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint.

Az Eurostat gyorsbecslése szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene idén januárban az Európai Unió 27 tagállamában átlagosan 1,8 százalékkal nőtt, az eurózóna országaiban pedig 0,1 százalékkal csökkent a naptárhatástól megtisztított adatok alapján az előző év azonos hónapjának szintjéhez képest. A tagállamok közül a leggyorsabban Szlovákia változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalma bővült, ugyanakkor Magyarországon kívül csökkenést mértek Spanyolországban, Belgiumban és Lettországban is.

Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-kiskereskedelmi üzletek értékesítésének volumene januárban 2,6 százalékkal elmaradt az előző év azonos hónapjától, az üzemanyag-kiskereskedelem változatlan áron számított forgalma pedig lényegében a tavaly januári szinten maradt