Hetven százalékra emelkedett az APEH-licitek átlagára

Vágólapra másolva!
Január elején indult az APEH elektronikus árverési rendszere. Az első két hónap kedvező tapasztalatai alapján egyre több vagyontárgy internetes értékesítését tették lehetővé, és várhatóan tovább bővül a regisztrált felhasználók köre is. A vételárak átlaga már most is jelentősen emelkedett, amely az új rendszer sikerének az egyik legfőbb bizonyítéka.
Vágólapra másolva!

A rendszer indulásakor csak személyautókra és teherautókra lehetett az interneten keresztül árverezni. Az értékesített ingóságok köre azonban már néhány hét elteltével bővült. Ma már az ipari gépek és az árukészlet mellett műtárgyakra és bútorokra is lehet virtuálisan licitálni - tudtuk meg az APEH közelmúltban megjelent tájékoztatójából. Azt az adóhatóság is kiemeli azonban, hogy még mindig a gépjárművek értékesítése a leggyakoribb.

Az elektronikus árverési felület sikerének a vételárak jelentős emelkedése az egyik legfőbb bizonyítéka. Az átlagár korábban ugyanis mindössze a becsérték 25 százaléka volt, amely az internetes licitálás során 70 százalékra emelkedett.

Az elektronikus rendszer bevezetését egyébként éppen a meglehetősen alacsonyra szorított vételárak indokolták. A hagyományos árveréseken bizonyos érdekcsoportok, az úgynevezett árverési "maffia" összejátszásának nyomán a becsértéknek csak a töredékét fizették be a nyertesek. Az internet anonimitása ezzel ellentétben megakadályozza ezeknek az érdekcsoportoknak a tevékenységét, az elektronikus árverésen ugyanis csak azok a licitek érvényesek, amelyek a becsérték 50 százalékánál magasabbak - mutat rá az APEH.

Folyamatosan emelkedik az elektronikus árverésben résztvevők, illetve regisztráltak száma. A március közepén közzétett összesítés szerint közel ezer felhasználó lépett be a rendszerbe és érkezett határon túli regisztráció is. Az első két hónapban befejezett 27 árverés közül 15 sikeres, négy sikertelen volt. Két esetben az ingóságot árverésen kívül, de árverés hatályával értékesítették, négy esetben átkerült az ügy a bírósági végrehajtóhoz, egy alkalommal egyéb ok miatt, egyszer pedig az adós fizetése okán szűnt meg az eljárás.

"Megbüntetik" a nyertest, ha utóbb meggondolja magát

Az adózás rendjéről szóló törvény előírásai szerint a végrehajtás alá vont ingóságot árverésen, nyilvános pályázat útján, illetve elektronikus árverésen kell értékesíteni. Az internetes licitálást az APEH által üzemeltetett úgynevezett Elektronikus Árverési Felületen (EÁF) keresztül lehet megtenni. Ez egy olyan virtuális árverési csarnok, ahol a résztvevők az árverés befejezéséig anonim módon árvereznek. Az elektronikus árverésen az a személy licitálhat, aki a kormányzati ügyfélkapu használatához szükséges okmányirodai regisztráción előzetesen átesett, illetve az APEH virtuális rendszerébe is bejelentkezett.

Az adós a licitáláson sem közvetlenül, sem közvetve tulajdont nem szerezhet, így őt az adóazonosító alapján kizárja a rendszer az árverésből. Ha mégis felvetődik a gyanú, hogy jogszabály megsértésével közvetett tulajdonszerzés történt, akkor mivel a tulajdonszerzés semmisnek tekintendő, megteszik a szükséges intézkedéseket - tájékoztatott az APEH sajtóosztálya.

Egy-egy árverés nyolc naptári napig tart, ez alatt az időtartam alatt kell az ajánlatokat megtenni. A licit akkor minősül regisztrált ajánlatnak, ha a becsérték 50 százalékát eléri. A regisztrált ajánlatok közül ellenben csak az öt legmagasabb tekinthető érvényesnek.

Fontos szabály, hogy az elektronikus árverési ajánlat nem vonható vissza. Ebből következően, ha a nyertes a vételárat az előírt határidőig nem fizeti ki, akkor az utána következő ajánlattevő lép a nyertes helyébe. A két vételár közötti különbözetet azonban a mulasztó köteles az adóhatóságnak megfizetni. A jelenlegi információk szerint az eddig megtartott árveréseken a nyertesek kifizették a győztes licitnek megfelelő összeget, a megszerzett ingóságot pedig átvették.

Lesznek még hagyományos árverések is

A tavalyi évről áthúzódó végrehajtások esetében lehetnek még hagyományos árverések is - tudtuk meg az adóhatóságtól. Ezen kívül több olyan eset is van az adóhatóság szerint, amikor nem lehet az új típusú, elektronikus módszert alkalmazni. Ilyen lehet például, ha az árverés alá eső ingóság nincs az adóhatóság birtokában, őrzésében és az elektronikus árverezésre azért nem kerülhet sor, mert a megtekintést nem lehet biztosítani.

Az APEH ugyanakkor fokozatosan a virtuális licitálásra helyezi a hangsúlyt, a törvényi előírások értelmében azonban ugyanazon vagyontárgy vonatkozásában csak egy alkalommal kerülhet sor elektronikus árverés kiírására. Ebből következően egyre csökkenő tendenciát mutatva, de továbbra is lesznek hagyományos árverések.