Elkerülhetetlen a lakáspiaci korrekció

Vágólapra másolva!
Az amerikai pénzügyminiszter szerint nem szabad megállítani a piaci kiigazítás folyamatát, a lakóingatlan-árakat engedni kell csökkenni, ugyanakkor mindent meg kell tenni annak biztosítására, hogy ez a kiigazítás ne okozhasson kiterjedt károkat az amerikai gazdaságnak.
Vágólapra másolva!

Henry Paulson az amerikai Kereskedelmi Kamara számára készített beszédében rámutatott: "a korrekció elkerülhetetlen, és minél hamarabb túlvagyunk rajta - a lehető legkisebb felfordulás mellett - annál hamarabb látjuk majd stabilizálódni a lakóingatlan-árakat, több vásárló visszatérését a lakóingatlanpiacra, és az ágazatot ismét hozzájárulni a gazdasági növekedéshez".

Paulson azt is elmondta: senkinek sem szabad olyan következtetést levonni, hogy a nagy pénzügyi cégek tartósan hozzáférhetnek az új hitelekhez, amelyeket most a Fed tesz lehetővé a piaci nyugtalanság enyhítésére.

A pénzügyminiszter szerint azok a problémák, amelyek csődközeli helyzetbe juttatták az egykor hatalmas Bear Stearns céget aláhúzzák a kormányzatnak azt az igényét, hogy erősítse és világosabbá tegye a pénzügyi szereplőket igazgató szabályokat, a kereskedelmi bankoktól kezdve a befektetési házakig.

Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Bush kormányzat hamarosan részletes tervet ad ki, amely - egyebek mellett - a pénzügyi piacok zökkenőmentes működését hivatott támogatni.