Új gépsorral bővít a Gyermelyi

Vágólapra másolva!
Új tésztagyártó és csomagoló gépsor összeszerelését kezdték meg a gyermelyi tésztagyárban. Az összesen közel 700 millió forintos beruházás 15 százalékkal bővíti a Gyermely Zrt. kapacitását, mely jelenleg a hazai tésztapiac 35 százalékát mondhatja magáénak.
Vágólapra másolva!

Káhn Norbert elmondta, az új gépsor óránként 1500 kilogramm tésztát gyárt, termelésbe állításával lezárul a gyár 2004 óta tartó fejlesztése, melynek során hatmilliárd forintot fordítottak az üzem korszerűsítésére. A beruházással a térség legmodernebb, Magyarország legnagyobb kapacitású tésztagyára jött létre.

A forgalomból az export tavaly csak négy százalékkal részesedett, ezt bővíteni szeretnék 2008-ban - tette hozzá a kereskedelmi igazgató. Szlovákiában az elmúlt hetekben két nemzetközi áruházlánccal kötöttek szerződést a gyermelyi tészta eladására, Romániába március elején indultak az első szállítmányok.

A Gyermely Zrt. a kilenc vállalatot irányító Gyermelyi Holding Zrt. része, amely gyermelyi illetve Gyermelyhez közel álló magánszemélyek tulajdonában van. A Gyermely Zrt. tésztaértékesítésből származó árbevétele 2007-ben meghaladta a 6,7 milliárd forintot, a teljes vállalatcsoport árbevétele pedig a 14 milliárd forintot, mindkét érték éves szinten tíz százalék feletti növekedési ütemet jelent.

A holding egészében összesen ötszáz főt foglalkoztatnak. A gépesített technológiáknak köszönhetően a meghatározó üzletágak termelése európai szinten is versenyképes. A vállalatcsoport összesen 9500 hektáron foglalkozik szántóföldi növénytermesztéssel, takarmánygyáruk évente mintegy ötvenezer tonna tápot állít elő, öt baromfitelepen évente 130 millió tojást termelnek és 1 200 000 brojlercsirkét nevelnek, a tésztagyárat kiszolgáló malomban 90 ezer tonna lisztet őrölnek.