Kölcsönt kap a Bábolna Ménesbirtok

Vágólapra másolva!
A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. 800 millió forint kamatmentes tulajdonosi kölcsönt kap a felszámolásba került Bábolna Mezőgazdasági Zrt. földhaszonbérletében lévő termőföldek kényszerhasznosításával kapcsolatos költségekre - derül ki a 2007. március 29-i kormányhatározatból, ami szerdán jelent meg.
Vágólapra másolva!

Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szóvivője az MTI kérdésére elmondta: a kölcsönt 2008. december 31-i lejárattal az MNV adja mintegy fele részben az úgynevezett mezei leltár miatt felmerülő kifizetésekre, részben pedig azért, hogy a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Zrt. a műveléshez szükséges eszközök bérleti díját kifizethesse a felszámolásba került Bábolna Mezőgazdasági Zrt.-nek. A termőföldek kényszerhasznosítása az állami tulajdonú Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. feladata, de ehhez hiányoznak az eszközei, ezért szükséges azokat a Bábolnától bérelnie - magyarázta a szóvivő.

Százaz Gábor elmondta azt is, hogy a kölcsön fedezete a termés maga, ami várhatóan mintegy 1-1,2 milliárd forint bevételt hoz.

A Bábolna Zrt. felszámolása

A korábbi tájékoztatás szerint a Bábolna Zrt. közgyűlése március 10-én - az MNV kezdeményezésére - a társaság felszámolása mellett döntött. A felszámolás nem befolyásolja a társaság kezelésében levő termőföldek művelésben tartását, amelyhez 2008-ban az MNV Zrt. biztosítja a szükséges forrásokat, amit most a kormányhatározat előírt.

A vagyonkezelő korábbi közlése szerint a termőföldek hosszú távú hasznosításáról az MNV a későbbiekben hoz döntést, annyi azonban biztos, hogy a területek hasznosítása nyilvános pályázat keretében fog eldőlni, előre láthatóan az év második felében.

Bábolna Zrt.-nek saját tulajdonú termőföldterületei is voltak két gazdaság művelésében. Ezeket külön értékesítették, illetve értékesítik. A vagyonkezelő korábbi tájékoztatása szerint a Kerteskői Gazdaság eszközeire és földterületére van vevő, míg a másik, a Szendrői Gazdaság eszközeinek és a földterületének együttes eladására új pályázatot írtak ki.