Magyar beruházás Montenegróban

Vágólapra másolva!
Magyar gazdasági segítséggel épült létesítményeket adtak át csütörtökön és pénteken Podgoricában, Montenegro fővárosában.  
Vágólapra másolva!

A két ország még 2005. novemberében írt alá egy 15 millió euró összegű hitelkeret-megállapodást, amellyel a magyar kormány öt oktatási intézmény felépítésének és berendezésének kedvezményes finanszírozását tette lehetővé (kamat- és díjtámogatáson keresztül) az OECD által meghatározott kötött segélyhitel-nyújtás formájában.

Az egyezmény értelmében a beruházások fővállalkozója magyar kell legyen, s a magyar vállalatoknak több mint 50 százalékkal kell részesedniük a kivitelezés során a hozzáadott értékből.

A segélyhitelből először egy egészségügyi szakközépiskola épült fel, amelyet múlt év szeptemberében adtak át rendeltetésének.

Csütörtökön egy óvodát nyitottak meg, amely - mint az eseményen jelen lévő Filip Vujanovic montenegrói államfő hangsúlyozta - ma a legkorszerűbb gyermekintézmény Montenegróban.

Pénteken egy több mint 4000 négyzetméter területű, négyszintes több podgoricai oktatási intézményt is kiszolgáló vizsga- és szakképzési központot avattak fel. Milo Djukanovic montenegrói miniszterelnök ebből az alkalomból kitűnőnek nevezte a montenegrói-magyar politikai és gazdasági kapcsolatokat, s külön méltatta az alig több mint 16 hónapig tartó kivitelezés gyorsaságát és kitűnő minőségét.

A hitelkeret-megállapodás segítségével felépülő negyedik intézmény egy általános iskola lesz, amelynek az alapkövét hamarosan lerakják.