Elkelt a Soros-gyűjtemény

Vágólapra másolva!
A Budapesti Kongresszusi Központban árvereztek el 133 képet Soros György gyűjteményéből. A kikiáltási árak 60 000 forinttól 1,8 millióig terjedtek, összesen 48 millió forint értékben. Legdrágábban - 6 millió forintért - Kádár Béla Női portréja kelt el.
Vágólapra másolva!

A Virág Judit Galéria aukcióján becslések szerint a 48 milliós kikiáltási összárat körülbelül annak harmadával sikerült feltornászni a licitekkel. A galéria tulajdonosa elégedett a végeredménnyel, mivel a gyűjteményben elsősorban Kádár Béla és Scheiber Hugó művei sorakoztak és Magyarországon kevés a két művész alkotásainak gyűjtője.

A bevételt visszafordítják a Magyar Művészeti Programba, magyarországi kulturális programokat támogatnak belőle. A támogatott programok még nem tisztázottak - közölte Koncz E. Katalin, a Magyar Soros Alapítvány kuratóriumának elnöke. Soros György a jövő héten érkezik Magyarországra, a vele való tárgyalás után derül ki, hogy hova kerül a befolyt összeg.

Lefelé is srófolták az árakat

.A közönség soraiban a műkedvelők, műgyűjtők és galéria-tulajdonosok mellett Zwack Péter is helyet foglalt - valószínűleg azért, mert leütötték Bortnyik Sándor Unicum plakáttervét is -, de akadt néhány éve Magyarországon élő amerikai származású tanárnő is, aki véletlenül tévedt pár napja a Virág Galériába és így vett részt élete első aukcióján.

Akadt olyan alkotás is, amelyre először nem érkezett licit, ezért Virág Judit rendhagyó módon lefelé srófolta az árakat, végül azonban az összes kikiáltott mű elkelt, néhány ugyan csak az árverés lezárása után talált gazdára

Soros 1997-ben vásárolta meg a gyűjteményt, amelyből 19 képet már közgyűjteményeknek adott. A Kádár- és Scheiber-művek mellett kalapács alá került egyebek mellett egy Jean Cocteau akt, egy Bálint Endre rajz és néhány Kassák mű is.