APEH: 118 milliárdos adókülönbözet

Vágólapra másolva!
Az APEH az idei első negyedévben az egy évvel korábbi 96 milliárd forinttal szemben 118 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg, a szankciók összege a tavalyi első negyedévi 42 milliárdról 56 milliárd forintra nőtt.
Vágólapra másolva!

Ezt azonban nem az adózási fegyelem romlásaként értékeli az APEH, hanem az ellenőrzésre kiválasztás javuló hatékonyságának tulajdonítja - hangsúlyozta Szikora János, az APEH elnöke a hivatal szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Varga Lászlóné az APEH elnökhelyettese elmondta: a veszteséget kimutató egyéni vállalkozók száma egyharmadával csökkent a minimum adóalap bevezetésének hatására, míg 2006-ban még 105 170 vállalkozó volt veszteséges, 2007-ben már csak 75 863. Az e körben bevallott veszteség 71,2 milliárd forintról 53,3 milliárd forintra mérséklődött. Az APEH kockázatelemzés alapján 1.121 adózót választott ki a minimum adóalap ellenőrzésre. Varga Lászlóné ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenőrzésig még van lehetőség az önrevízióra.

Az APEH megkezdte 2012-ig szóló középtávú stratégiájának kidolgozását - jelentette be Szikora János -, céljuk az, hogy az APEH modern, felkészült, hiteles adóhatóság legyen. Május 1-jétől változik az APEH logója, a kék-sárga színképet pedig a bordó váltja fel.