Költséges a miniszterelnöki protokoll

Vágólapra másolva!
A kormány saját hatáskörben 450 millió forintot csoportosított át a költségvetési tartalékból a miniszterelnöki protokoll költségeire - olvasható a Határozatok Tára legfrissebb számában.
Vágólapra másolva!

A kormányszóvivői iroda az MTI kérdésére szerdán az átcsoportosítást azzal indokolta, hogy az idei év első negyedévének külpolitikai aktivitása, a meglehetősen sűrű külpolitikai eseménynaptár szükségessé tette a protokollkeret kiegészítését. Csak januárban négy jelentős külföldi programja volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek: Indiában hivatalos látogatást tett, részt vett az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén Strasbourgban, a Világgazdasági Konferencián Davosban és tárgyalásokat folytatott Varsóban.

A tájékoztatás szerint a protokollköltségek nehezen becsülhetőek meg, mivel a költségvetési tervezés időszakában még nem láthatóak előre a következő évi külpolitikai programok. A kormányfői protokollkeret biztosítja egyebek mellett a miniszterelnök hivatalos külföldi útjainak kiadásait, a meghívására hivatalos látogatásra hazánkba érkező miniszterelnökök, diplomaták, nemzetközi szervezetek vezetőinek itteni tartózkodása során felvetődő költségeket, valamint a nemzetközi konferenciák megrendezése során felmerülő kiadásokat is.

A kormányszóvivői iroda közölte: a költségek tartalmazzák a látogatások valamennyi programelemét.