Vágólapra másolva!
Most már gyors ütemben romlik a globális adósminőség a vállalati, a szuverén és a banki adósság-kibocsátói körben egyaránt a likviditási válság miatt - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban kiadott negyedéves felmérésében.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi hitelminősítő átfogó elemzése szerint a besorolási fel- és leminősítések rátája a cégnél osztályzattal ellátott teljes adósi körben az idei első negyedévben 3:1 volt, vagyis egy osztályzatjavításra már három visszaminősítés jutott.

A tavalyi utolsó negyedévben még 2:1 volt ez a mutató, 2007 második negyedében pedig jórészt egyensúlyban voltak a fel- és leminősítések, vagyis a romlás üteme gyors - áll a Moody's összeállításában.

A ház kimutatása szerint a nála besorolással szereplő összes szuverén és kereskedelmi adós 3,8 százalékára volt érvényes leminősítési felülvizsgálat 2008 első negyedének végén; a pozitív felülvizsgálat alatt álló kibocsátók aránya 1,8 százalék volt.

Leminősítést valószínűsítő negatív kilátás a Moody's listáján szereplő adósok 13,1 százalékának osztályzatait terhelte; a pozitív kilátásúak aránya ennek kevesebb mint a fele, 6,1 százalék volt.

A besorolási felülvizsgálat a hitelminősítői gyakorlatban erőteljesebb jelzés az adósosztályzat várható megváltoztatására, mint az adott osztályzatra érvényes kilátás; ez utóbbi feloldása - akár besorolási módosítással, akár a kilátás visszaváltoztatásával stabilra - hosszabb ideig, akár évekig is eltarthat.

A jelentés szerint a hitelválság okozta adósminőség-romlás a globális átlagon belül elsősorban Észak-Amerikát sújtja: a Moody's listáján szereplő egyesült államokbeli és kanadai adósság-kibocsátók körében a negatív kilátásúak aránya háromszorosan haladja meg a pozitív kilátással ellátott osztályzatúakét.

A felzárkózó térség sem kivétel

Egy másik nagy hitelminősítő, a Standard & Poor's e héten kiadott londoni elemzése szerint ugyanakkor a felzárkózó térség sem mentesül az adósminőség-romlás alól. Az S&P szerint ugyanis hamarosan véget érhet az az öt éve tartó folyamat, amelynek során a felzárkózó szuverén adósok felminősítéseinek száma rendre meghaladta a leminősítésekét. Jóllehet ebben az adósi körben a felminősítések száma még mindig meghaladja a leminősítésekét, és több a pozitív kilátással ellátott szuverén adós e csoportban, mint a negatív kilátású, a makrogazdasági számok most már vegyesek.

A hitelminősítő az elemzésben külön megemlítette, hogy mások mellett Magyarország, Szerbia, Törökország és Ukrajna osztályzataira leminősítést valószínűsítő negatív kilátás van nála érvényben. Az S&P megfogalmazása szerint ezek a kormányok, jelenlegi besorolási szintjükön, kedvezőtlen helyzetben vannak ahhoz, hogy "igazítsanak a vitorlán, ha változik a szélirány".