Ismét csúcson az olaj ára

Vágólapra másolva!
Ezen a héten sokadik csúcsát érte el az olaj jegyzése. Rekord áron kereskedtek pénteken a nap végén az amerikai könnyűolajjal (WTI): jegyzése elérte a 116,65 dolláros hordónkénti árat, első ízben került a 116 dolláros szint fölé.
Vágólapra másolva!

A jelentések szerint a piac drágulási irányzatát a nigériai olajtermelést zavaró szabotázsakciók híre indította el, bár az afrikai olajtermelő országból később olyan jelentések érkeztek, hogy a zavarok nem okoznak jelentősebb kiesést a termelésből.

Ugyanakkor az a piaci vélemény is széles körben terjedt, miszerint az olaj árának jelentősebb, akár csak néhány dolláros csökkenése után - és péntek délelőtt még ez volt a helyzet - a piaci befektetők azonnal vásárolni kezdenek.Csütörtökön az ára - májusi szállításra - 114,86 dolláron fejezte be a kereskedést.

A piaci nyersolaj Londonban is komoly mértékben drágult és a Brent jegyzése is rekord magasságba, hordónként 113,57 dollárig szaladt fel.