EIU: Nem romlik a magyar üzleti környezet

Vágólapra másolva!
A következő öt évben várhatóan Dánia nyújtja a legjobb üzleti környezetet a világon; az Egyesült Államok helyezése meredeken romlik, Magyarország javuló pontszámmal tartja magát a felső középmezőnyben - áll az egyik londoni gazdaságelemző ház csütörtökön kiadott új előrejelzésében.
Vágólapra másolva!

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdasági előrejelző intézete - 82 országot vont be a vizsgálatba. Ezek a negyedévente frissített összehasonlító elemzések mindig a kiadástól számított öt évre előre prognosztizálják, hogy az adott országokban milyen üzleti környezet várható.

A hétfőn közzétett új összeállítás szerint a 2008-2012-es időszakban Dániáé lesz a világ legvonzóbb üzleti környezete; ez az ország a megszerezhető 10 pontból 8,76-ot kapott, az előző, 2003-2007-es időszakra adott 8,74 pont után. Dánia ezzel a második helyről lépett előre az elsőre az előző, mozgó ötéves időszakra vetített rangsorhoz képest.

A hétfőn kiadott, frissített üzleti környezeti rangsorban Magyarország - csakúgy, mint az előzőben - a 36. helyre került, azzal együtt is, hogy felülvizsgált, összesített pontszáma 6,73-ról 7,09-re javult. A kelet-európai EU-tagállamok külön listáján a legjobb helyen Észtország áll, utána Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Lengyelország és Magyarország következik.

Az új EIU-összeállításban a legfeltűnőbb az amerikai üzleti környezet következő öt évre szóló megítélésének erős romlása: az Egyesült Államok az előző rangsorban elfoglalt, felülvizsgált hatodik helyéről a tizedikre csúszott vissza, miután összesített pontszáma 8,64-ről 8,60-ra romlott. Az amerikai gazdaságnak középtávon mindegyik nagy londoni befektetési és elemző ház gyenge teljesítményt és nagy valószínűséggel recessziót jósol.

Az EIU múlt héten Londonban kiadott, májusra szóló világgazdasági előrejelzésében az állt, hogy az amerikai gazdaság az idén mindössze 0,8 százalékkal növekszik a tavalyi 2,2 és a 2006-os 2,8 százalékos GDP-bővülés után, és jövőre is csak 1,4 százalékra gyorsul vissza. Ebben a prognózisban továbbra is benne van az a már korábban is közölt EIU-jóslat, hogy az Egyesült Államok az idei év során recesszióba süllyed. Az EIU emellett az eddigi 1,46 dollárról 1,54 dollárra gyengítette az euróval szembeni idei átlagos dollárárfolyam-előrejelzését, és 1,33 dollárról 1,48 dollárra a jövő évit.