Optimistább a cseh kormány

Vágólapra másolva!
Az idei cseh gazdasági növekedés (GDP) prognózisát 4,9 százalékra emelte az eddigi 4,7 százalékról a prágai pénzügyminisztérium. A csütörtökön kiadott új várakozás szerint 2009-ben a cseh gazdaság 5,1 százalékkal fog emelkedni.
Vágólapra másolva!

Az idei infláció 6 százalékos lesz, ami viszont magasabb a korábban előrejelzettnél. A tavalyi évben (2007) a cseh bruttó hazai termék 6,5 százalékkal emelkedett 2,8 százalékos infláció mellett.

A pénzügyminisztériumi elemzés szerint a cseh gazdaság közel jár a gazdasági ciklus csúcsához. "Fokozatosan azokba a korlátokba ütközik a növekedés, amelyeket a munkaerőhiány okoz. Több éves árstabilitás után az árak emelkedése felgyorsult. Az árak növekedése viszont várhatóan nyomást gyakorol a keresletre és visszaveti azt" - állítja a pénzügyi tárca.

A pénzügyi tárcával ellentétben a cseh nemzeti bank februárban azt jelezte, hogy az idén a cseh gazdaság 4,1 százalékos növekedéssel számolhat, ami alacsonyabb a bank által korábban vártnál. A jegybank szerint is azonban jövő re gyorsul a gazdasági növekedés, mégpedig 4,6 százalékra.

Egy harmadik prognózis szerint, amelyet az OECD készítetett, az idén 4,6 százalékos lesz a GDP növekedés Csehországban, míg jövőre 4,9 százalék várható.

A cseh pénzügyminisztérium az inflációs várakozást a korábbi 5,5 százalékról hat százalékra emelte. Már 2009-ben azonban az áremelkedések megtorpannak, s az infláció 2,7 százalékra esne vissza. A korábbi becslés 2,3 százalékos inflációról szólt.

A minisztérium szerint a módosítás elsősorban annak az eredménye, hogy az idén januárban és februárban is a vártnál magasabb volt az infláció Csehországban. "Korábban nem számoltunk az infláció ilyen mértékű megugrásával" - állítja a tárca. Az élelmiszereknél a tavalyi ugrás után az idén általában stabil árakkal számolnak a szakértők.

A munkanélküliség tovább csökkenhet, mégpedig 4,2 százalékra, 2009-ben pedig 3,6 százalékra. Korábban ezeket az adatokat 4,4 és 4,1 százalékban állapították meg. "A helyzet javulása a jó gazdasági növekedés pozitív következménye" - írja a tárca.

A lakossági fogyasztás az idén a tavalyi 5,6 százalékos növekedésről csak 3,6 százalékra esik vissza. 2009-ben pedig újra 4,3 százalékosra emelkedik. A közkiadások hiánya a tavalyi GDP 1,6 százalékáról az idén a GDP 1,5 százalékára esik vissza.