Visszaesőben a Swedish Match

Vágólapra másolva!
Részben javult, részében romlott a magyar érdekeltséggel is rendelkező svéd gyufa- és dohányipari nagyvállalat, a Swedish Match eredménye az idén. Pénteken adták ki az első negyedév számait, ebből kiderül egyebek között, hogy az adózás előtti profit 9 százalékkal csökkent, amiként zsugorodott a haszonkulcs is, az üzemi eredmény viszont 2 százalékkal javult.
Vágólapra másolva!

Az árbevétel a helyi pénzekben számolva 10 százalékkal ugrott meg, de svéd koronában a növekedés 6 százalék volt, kevéssel meghaladva a 2,8 milliárd koronát. Az árfolyami hatások 100 millió koronányi pénzt "tüntettek el" a vállalat eredményéből.

A vállalat az átlagosnál jobb eredményről adott számot a rágódohány és tubák profilban, visszaesést jelzett a pipadohány, a szivar és a gyújtóeszközök terén.