Magas tőkekivitel erősíti az eladósodást

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tanulmánya szerint tartósan változhat az ország külső finanszírozásának szerkezete - mondta Antal Judit, a Magyar Nemzeti Bank munkatársa, a jegybank "Jelentés a pénzügyi stabilitásról" című tanulmányának egyik alkotója kedden Budapesten, a jegybank szakmai konferenciáján.
Vágólapra másolva!

Antal Judit elmondta: a költségvetés egyensúlyjavító intézkedései hatására 2007-ben számottevően csökkent az ország külső egyensúlytalansága, ugyanakkor a nettó külső adósság rekordszintre emelkedett. Számszerűsítve ez azt jelentette, hogy a külső adósságot tekintve a GDP-arányos adósságráta meghaladta a bruttó hazai termék 40 százalékát, mintegy 8 százalékpontos bővülés mellett.

Az MNB szakértője szerint a jelentős adósságbővülés hátterében az úgynevezett nem adóssággeneráló források, azaz a működőtőke-befektetések és az egyéb részvények nettó értelemben vett kiáramlása figyelhető meg.

Kifejtette: tavaly ez a folyamat részben egyedi tényezőkre volt visszavezethető, nevezetesen a Molnak a felvásárlás elleni védekezése és az ezzel kapcsolatos sajátrészvény- felvásárlása állt a háttérben, vagyis ennek következtében a külföldi befektetők jelentős mennyiségben adtak el részvényeket.

Antal Judit szerint a külföldiek közvetlen tőkebefektetéseit pedig az csökkentette nagymértékben, hogy a Budapest Airport Rt.-nél tulajdonváltás történt, ennek következtében megváltozott a cég finanszírozási szerkezete, a korábbi közvetlen tőkén keresztüli finanszírozást adósságtípusú külső források váltották fel. Az MNB munkatársa szerint ez a két összetevő összességében megközelítőleg a GDP 4 százalékával mérsékelte a nem adóssággeneráló tőkebeáramlást.

Antal Judit arra is rámutatott: a külső finanszírozás szerkezetében jelentkező tartós elmozdulásra az is jellemző, hogy a vállalatok működőtőke kivitele megnövekedett, elsősorban a környező államokba, illetve a balkáni térségbe. Emellett az elmúlt évek tendenciáinak megfelelően tovább emelkedett a hazai intézményi befektetők külföldi részvényekbe történő befektetése, amelyet a magán-nyugdíjpénztárakra vonatkozó, úgynevezett választható portfóliós rendszer bevezetése is ösztönöz.

Hangoztatta: "nem a Magyarországra érkező tőkebeáramlás alacsony, hanem az innen kiinduló tőkekivitel magas." Ennek is betudható, hogy a fejlett államok finanszírozási szerkezetéhez hasonlóan az adóssággeneráló forrásokkal történő finanszírozás szerepe egyre erősödhet az ország külső finanszírozásában.