Warren Buffett: recesszióban az amerikai gazdaság

Vágólapra másolva!
Warren Buffett, a világ leggazdagabb embere szerint az amerikai gazdaság recesszióban van. "Igen, azt hiszem, recesszióban vagyunk" - mondta a CNBC televíziónak hétfőn a 77 éves befektető, akinek vagyonát a Forbes magazin 62 milliárd dollárra taksálja.
Vágólapra másolva!

A nebraskai Omahában élő - az "omahai bölcsként" emlegetett - üzletember elmondta: lehet, hogy az amerikai gazdasági kutatási iroda hivatalos meghatározása szerint az Egyesült Államok még nem süllyedt recesszióba, mert az utóbbi két hónapban is mértek minimális GDP-növekedést, de a közember másként érzékeli.

Megjegyezte, hogy az egy százaléknál kisebb növekedést már megérzi a lakosság, amely körülbelül egy százalékkal gyarapszik. A gazdaság állapotát minősítő iroda ugyan kimutathatja, hogy abszolút értékben volt némi, mondjuk 0,1 százalékos növekmény, ami alapján a negyedév nem tekinthető recessziósnak, de az egy főre eső GDP fél százalékos abszolút növekedésnél már bizonyosan csökken - mondta.

"Recesszióban vagyunk, hacsak nem ragaszkodunk szigorúan a technikai definícióhoz, amely viszont nem sokat számít annak az embernek, aki állását vesztette vagy akinek egy pénzpiac alap nem tud fizetni" - vélekedett Warren Buffett.