Prosperál a gyógyszeipar, növekszik a piac

Vágólapra másolva!
Lassuló ütemben, de 2007-ben is növekedett a globális gyógyszerpiac: a 712 milliárd dollárnyi forgalomba  hozott áru reálértékben6,4 százalékkal haladja meg a 2006-os eladást az IMS Health közleménye alapján - áll a Világgazdaság szerdai számában.
Vágólapra másolva!

Az értékesítés növekedése a fejlődő országokhoz köthető, a nagyobb piacokon lassúbb ütemű a gyarapodás, az USA-ban például 3,8 százalék.

A legjelentősebb fejlődést Ázsia érte el, Kínában több mint 25, Indiában 12,5 , míg Koreában 10 százalékkal bővült a piac. A térségben azonban még mindig elmarad az egy főre jutó gyógyszerfogyastás a nyugati térség mutatójától, így a tendencia a jövőben is folytaódhat - írja a Világgazdaság.

Latin-Amerikában 11,6 százalékos növekedést és az ázsiainál nagyobb gyógyszerfogyasztást mértek, így a térségben a növekedés mérséklődése várható.

A leginkább megfizetett innováció a Pfizer Lipitor nevű koleszterinszint-csökkentő volt, melyből 13,5 milliárd dollárnyi bevételt realizáltak.