Amnesztia a fóliasátrak bírságolására

Vágólapra másolva!
A bejelentés nélkül, illetve szabálytalanul épített fóliasátor miatt kiszabható építési bírság alapja négyzetméterenként 5 ezer forint lehet, de a 2009. április 30-ig kért fennmaradási engedéllyel ezt is el lehet kerülni - az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Vágólapra másolva!

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter tavaly decemberben hozta az építési hatósági eljárásokról szóló rendeletét. Ebben bejelentéshez köti a beépítésre szánt területen (belterületen) a 100 négyzetméternél nagyobb alapterületű és 6 méternél magasabb fóliasátrak építését. Az ugyanilyen méretű sátorhoz a beépítésre nem szánt területen (külterületen) sem építési engedély, sem pedig bejelentés nem kell.

A szabálytalan, illetve jogellenes építés - e körbe tartozik az is, ha az építtető a hatóságnak teendő bejelentést mulasztotta el - esetén a bírságot a számított építményérték alapján kell kiszabni. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter rendelete vagy légköbméterhez, vagy pedig alapterülethez adja meg a felszorzandó fajlagos értéket. Ez május 1-től négyzetméterenként 5 ezer forint lesz a fóliasátornál. Ha 200 négyzetméteres a fóliasátor, akkor a bírság alapja 1 millió forint, amelynek 20 százaléka - 200 ezer forint - a bírság, ha az építtető a bejelentést elmulasztotta. Az engedélyhez nem kötött, de szabálytalan építésnél is ugyanennyi a bírság kulcsa. Az új rendelet kimondja, hogy aki jövő év április 30-ig fennmaradási engedélyt kér a fóliasátrára, az nem bírságolható.

Az eredeti rendelet egy kalap alá vette a mezőgazdasági épületeket, így a fóliasátor például a malommal, és a terménytárolóval került egy kategóriába. A bírság alapja pedig 100 ezer forint volt négyzetméterenként. Így a mostani módosítás enyhítést jelent a korábbihoz képest.