Romániában terjeszkedik a TriHolding

Vágólapra másolva!
A budapesti székhelyű TriHolding Kft. Bukarest üzleti negyedében 15 millió euró beruházással épít egy irodatornyot - közölte a társaság az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A bukaresti Fővárosi Bíróság mellett létesülő épületben 14 ezer négyzetméternyi A-kategóriás iroda és üzlethelyiség kap helyet. Az építés várhatóan ez év harmadik negyedében indul.

A TriHolding tulajdonosa Ehud Amir, az Autóker Holding Zrt. korábbi elnök-vezérigazgatója. A társaság a VI. kerületi Paulay Ede utcában 4,5 milliárd forintból 140 szobás szállodát alakít ki egy műemléki épületben. A XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor 19-21. szám alatti valamikori Politikai Főiskolát pedig a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól vásárolta meg a Triholding. Várhatóan bontani és építeni is fognak a területen.

A második legnagyobb lengyel városban, Lodzban 155 millió eurós beruházást indított a cég, egy 1200 lakásos komplexumot hoz létre, az eladható felület 120 ezer négyzetmétert tesz ki.

Magyarország, Lengyelország és Románia ingatlanpiacán kis szereplő marad a TriHolding, de Ukrajnában elképzelhető, hogy nagyobb szeletet tud kihasítani a piacból, miután ott nagyobb a kockázat, viszont irodától üzleten át lakásig, mindenből hiány van.