Iraki gáz is jöhet a Nabuccoval

Vágólapra másolva!
Gázszállításra kötelezte el magát Egyiptom és Irak az Európai Unió javára, középtávon évi mintegy hétmilliárd köbméterrel növelve az EU által tervezett Nabucco vezetékbe jutó gázmennyiséget - jelentette be Andris Piebalgs, az Európai Bizottság energiaügyi felelőse a témáról arab országok és uniós illetékesek között Brüsszelben tartott hétfői találkozót követően.
Vágólapra másolva!

A Kaszpi-tenger térségéből az unióba vezető Nabucco körüli egyik nehézség az, hogy még nem világos, honnan fogják előteremteni az évi 30 milliárd köbméternyi kapacitást tápláló gázmennyiséget.

Piebalgs most emlékeztetett rá, hogy Azerbajdzsán és Türkmenisztán is ígérte már a vezeték ellátásának segítését. Ismét kizárta viszont, hogy Oroszország is bekapcsolódjon a Nabucco programba - a beruházás célja éppen az, hogy az orosz függést csökkentse a beszerzési források szerteágazóvá tételével.

Piebalgs most elmondta, hogy Iraktól évi mintegy 5 milliárd köbméter gázt vár az EU az ottani helyzet viszonylagos rendeződése és a vezetékek kiépítése után, akár már 2-3 éven belül. Egyiptom évi kétmilliárd köbmétert szállít majd az unióba, ha a jelenleg Egyiptom-Jordánia-Szíria nyomvonalú arab gázvezetéket összekötik a török hálózattal is - utóbbi a jövő év végéig várható.

Az EU éves importgáz-szükséglete eléri a 130 milliárd köbmétert, ennek 90 százaléka Oroszországból, Norvégiából és Algériából származik, a legnagyobb szállító Moszkva.