Csökken az újságok forgalma

Vágólapra másolva!
Az elmúlt egy évben hónapról hónapra egyre kevesebb magazin, napilap fogyott - olvasható a Napi Gazdaságban.
Vágólapra másolva!

A Matesz 2008. első negyedévi gyorsjelentése szerint a vezető közéleti lapoknak sem sikerült megőrizni pozíciójukat: például a Népszabadság összesen értékesített példányszáma 2007 első negyedévében 131 ezer 764 volt, az idei év hasonló időszakában pedig már alig több mint 116 ezer. Hasonló tendenciát mutat a Népszava és a Magyar Nemzet eladása, a Nemzeti Sportnak viszont - ha minimálisan is - sikerült javítania eladásain.

Jelentős sikert könyvelhetett el a Bors, amelyből - pontosabban jogelődjéből, a Színes Bulvár Lapból - egy évvel korábban még csak 66 ezer 912 fogyott, addig az idei első három hónapban már 76 ezer 826 kelt el belőle. Közben a Blikk forgalma csaknem ugyanennyit csökkent. Nem dicsekedhet a HVG sem, hasonlóan a szórakoztató a magazinokhoz vagy a tévé-rádió újságokhoz. Jelentősen visszaesett az idei első negyedévben a bázishoz képest a Story, a Kiskegyed és a TVR Újság értékesített példányszáma is - írja a Napi Gazdaság.